Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

amelyet az irodalom csak ezután lesz hivatva megbélyegezni, ezennel eláruljuk a műhely féltve őrzött titkait. A szomorú művelet a théma megállapításával kezdődik és rendesen bukással végződik. (Tekintet nélkül arra, hogy darabjainkat együtt írtuk-e vagy külön.) Közben megírjuk a darabot és ez az egyetlen mozzanat, amely alatt mulatunk. Helyenkint olyan óriási derültségre törünk ki, hogy ha e derültségnek csak elenyésző százaléka mutatkoznék a darab előadásakor, mi már a takarékpénztárba vihetnők egymást. Alig, hogy megkezdtük a darabot, már be is fejezzük, még pedig nem kétszer, mint Ibsen a Nórát, hanem egyszer sem. Rendesen annyira összebonyolítjuk a cselekményt, hogy magunk is csak térkép és delejtű segítségével tudunk benne eligazodni. Es a befejezésre amúgy sem helyezünk súlyt, mert ilyenkor a közönség már a székeket csapkodja. Annál nagyobb buzgalommal készítjük elő az ekszpozíciót, mert ilyenkor a közönség még úgy sincs a színházban. Összes ötleteinket részint a ruhatárban, részint a felvonásközökben helyezzük el. Darabunkkal mindig nagyon meg vagyunk elégedve, minden sikerült jelenet után kezet szorítunk egymással és egymást »báró úrnak« szólítjuk. A próbák alatt hangosan kacagunk és gyakran használjuk az »óriási« jelzőt. De minél közelebb esik a bemutató napja, annál szomorúbbak leszünk, a báró címet beszüntetjük és helyette ügyvéd úrnak szólítjuk egymást. A főpróba után nem ismerjük egymást, csak akkor van ismét némi közünk egymáshoz, mikor a lámpák előtt megjelenünk. Ilyen alkalommal már zajos derültségeket idéztünk elő, így például a Vígszínházban meghajlás közben feldöntöttünk egy ruhafogast és a közönség rokonszenves tapsa közepette szedtük föl a kalapokat a földről. Ez volt az egyetlen jelenetünk, a melyet ismételnünk kellett. A meghajlásra különben Mazzantini tanított be minket és barátaink szerint mi ilyenkor Spanraftnál is jobban festünk. Előadás után rendesen egy kávéházban várjuk meg a reggeli lapok kritikáit és bizonyos megelégedéssel konstatáljuk, hogy nem volt érdemes fenn maradni, mert este nyolc órakor is elég korán értesültünk volna arról, hogy nem tartottuk be a drámai hármasszövetség szabályait. Erre elhatározzuk, hogy soha többé darabot nem írunk és este kilenc órakor — kész az új darabnak a vázlata. Heltai Jenő és Makai Emil