Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

épen a 3-ik számú ház falából. A villamos ugyan már járt a körúton... de hol volt a körút és hol a Patyolat utca! Hogy a költő mindazonáltal a Patyolat utcába vezényelte a kocsist, annak nagyon komoly oka volt. Nevezett utca harmadik számú házában ugyanis vendégszerető hajlékot remélt találni, meleg födelet, hogy egyebet ne mondjak. Ugyanis földszint, a kapu alatt lakott a költő legjobb barátja, ama jeles dtámaíró, akit baráti körben Csontos Szigfridnek neveztek, holott a valósában egészen más neve volt. (Azonban ne legyünk rosszabbak a drámaíró barátainál, maradjunk meg mi is e névnél, amely kitűnően megfelelt csontos, szikár alakjának. Egy baka-főhadnagy civilben: ez volt a drámaíró.) Csontos Szigfridnek két keresetlenül egyszerű szobája volt. Keresetlenül egyszerű, mert abban az időben a drámaíró is nagyon keveset keresett, mondhatnám semmit. Hogy egyáltalában megvolt még ez a két szobája, az is csak annak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a háziúr gondnokság alatt állt és a gondnok nem ért rá azzal törődni, fizetnek-e a lakók házbért vagy sem? A koplalás e hat hónapja alatt Mák István költői levelezést folytatott Csontos Szigfriddel. És mikor utolsó levelében megírta, hogy nem bírja ki tovább Párizsban, vágyódik haza, vissza a Városba, Csontos Szigfrid rögtön keblére ölelte. — Gyere haza — írta a drámaíró — itthon mégis más a helyzet. Valami forrong a levegőben, elszánt emberek a kávéházakban új lapokat és új színházakat alapítanak. Pénz áll a házhoz, megvirrad a szegény magyar írónak. Az anyagikkal ne törődjél, pénzem ugyan nekem sincs, de van kétszobás lakásom, keleti kényelemmel és nyugati ízléssel berendezve, azt testvériesen megosztom veled. Együtt fogunk lakni, együtt fogunk tervezgetni, együtt fogunk írni, sőt ha másként nem megy, együtt aláírni... Ezek az alapon állt meg Mák István konflisa a Patyolat utca 3-ik számú ház előtt. A költő kecsesen kiugrott a kocsiból és odaszólt a kocsisnak: — Várjon! Megnézem, itthon van-e a nagyságos úr? Ezzel odalépett az ablak alá és néhány másodpercig figyelmesen hallgatózott. E pár másodperc keretén belül vonásai megenyhültek, arca mosolyra derült és mialatt utolsó két koronájával kifizette a kocsist, megnyugodva mondta: — Itthon van. Hallom a horkolását. Valóban, bár az idő délután két óra felé járt, Csontos Szigfrid még az éjszakai emberek szelíd álmát aludta és meggyőződéssel, őszintén horkolt hozzá. Amikor Mák István a házmester kulcsával benyitott a lakásba és erőteljesen megrázta az alvó írót, ez eleinte mérgesen tiltakozott az ellen, hogy