Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

sárga, erős nappali fényben ragyog fel a kert. Két tűz már tegnap óta ég valahol a Vát mögött és amikor nincs rakéta, akkor a tűz fénye és a Kaszáscsillag látszik. Messziről hallatszik, hogy az oroszok zenélnek. A németek a teraszon állították fel a gépfegyvert a kiugróban, és halkan beszélgetnek. A pillanat szinte ünnepélyes, az ember nem fogja elfelejteni. Január 17. Éjjel a Napó ablaka alatt lőttek, a géppuskával, aknáztak is arra, aludni ugyan elaludtunk ettől, de a Napó kiugrójának az ablakai olyan rosszak már, hogy a szoba jéghideg és fel sem lehet húzni már a redőnyöket az ebédlőben, el is szakadtak, de nem is tanácsos. Talán a legrosszabb az egész ostromban az, hogy az ember valahogy alkalmazkodott a helyzethez, de aztán rögtön jön valami újabb és az eddigi elhelyezkedésről, szokásról megint le kell mondani. Lemondtunk az emeletről, aztán a németek az úriszobát és a Napó hálóját vitték el. Ezek a szobák ma is használhatatlanok, tetűt is találtunk és a büdösséget sem lehetett még kiirtani. Lemondtunk a telefonról, a villanyról, a rendes mosdásról. Ekkor jött a hó, lehetett vizet gyűjteni. A tegnapi találat a fütdőszobában majdnem teljesen tönkretette a vizet (talán mosdásra még lehet használni). Most volt pár nap, hogy ki tudtunk menni; de amióta a németek a házunkból lőnek és Ipolyiéknál vannak az oroszok, ki sem lehet lépni a házból, az emelet és az előszoba is nagyon veszélyes, mert folyton belőnek. Együtt ebédeltünk az ebédlőben, most annak is vége. Napó mindig ült és nézelődött a kiugróban, én meg a két szobában járkálva tanultam, olyan jó volt a kiugróban írni a feladatokat, fel lehetett használni az utolsó világosságot. Most egy szoba van, a szalon, alig tudok már tanulni, annyi a beszéd. Ma délután megint nagy légitámadások vannak. A németek a Verebi ház mellől és a teraszról lőnek. Az oroszok pedig vissza. A front nálunk úgy áll, hogy a kis sírét még senki földje; Kerekesékig nem igen mernek elmenni a németek, Ipolyiéknál oroszok lőnek, a szembe telek is senkiföldje és a Mélyútnál, illetve a telek mögött mindenütt állnak az oroszok. Délután egyszerre beugranak a szalonablakon azzal, hogy fentről akarnak kilőni. Az őrmestet felment a padlásra egy emberrel, azt mondják, hogy az egyik orosz nagyon néz erre. Kis idő múlva lejönnek, hogy a második lövéssel agyonlőtték a leselkedő oroszt. Állítólag háromcsillagos „komiszár" volt. Majd megkérdezzük az oroszokat. Már szabad szemmel is láthatók a rombolások. Ma napközben elég borús idő volt, de délutánra kisütött a nap; látjuk, hogy a Vár egy része leomlott, a Szüss gyár találatot kapott, a 75-ösnél egy nagy sarokház rettenetesen néz ki.