Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

az Ipolyiék háza mögül, meglepően közelről. Olyan kevés gyertyánk van, hogy ráfanyalodunk a karácsonyfagyertyákra, de ezek sajnos semeddig nem tartanak. így sokáig ülünk sötétben, aztán '/26 felé meggyújtjuk a gyertyát, ezzel vagyunk mind, este 8-kor pedig már ágyban vagyunk, alszunk vagy fekszünk a sötétben. Ma éjszaka jól lehet aludni, a németek csendesek, az oroszok sem lőnek sokat, pedig gyönyörű holdfény van, egyáltalán tart még a párfokos kellemes téli idő; nagyon vágyódom ki a kertbe, éppen ma egy hete voltam utoljára kint. Január 2. Reggel '/28-kor kelek, már megint elkezdődött a légitámadás. A gyerekek fáradhatatlanul lesik az ablakban. Szépen süt a Nap, de madarat alig látni. Egy kis harkály azért dolgozik a mogyorófán. Folyton jönnek a gépek, hatos-nyolcas csoportokban, olyan alacsonyan, mint amikor régebben a mi gépeink gyakorlatoztak, jól látjuk rajtuk a vörös csillagot. Ez már felér egy régi nagy bombázással, s ha így megy, nem sok marad meg a városból. Vili-kor átjön Ipolyi, Jankovich Évi, a vőlegénye és a menekülr asszony, akinek a nagymamája meghalt. 22-en vannak egy szobában, elhatározzuk, hogy a nők hozzánk jönnek, az ebédlőbe. Egyelőre úgy állunk, hogy az emeletté nem lehet felmenni; Napó szobája és az úriszoba a németeké; a lányok szobájában hárman alszanak, Boli és a két lány; Feri az előtérben; Napó a szalonban és mi Marival az ebédlőben. Most az ebédlő is átalakul tömegszállássá, mett bútorraktátnak már úgyis az, mindent áthoztunk ide a németektől. Délután egyszerre megjelenik egy harckocsi lentről, aztán még kettő és felállnak úgy, hogy az alsó éppen a mosó felett van, a másik kettő igyekszik előre; nagy „weiter, weiter" kiáltozást lehet hallani fentről. Gyorsan kapjuk a kabátjainkat, hogy lerohanjunk a pincébe, de nem történik semmi, mert egyszer csak a három harckocsi csendesen újra lemegy. Biztosan nem volt megfelelő a hely nekik valamilyen okból. Nem lett volna éppen kellemes egy kisebb páncéloscsata tepülőkkel támogatva, éppen a ház felett. Közben be is sötétedik és Jankovichéktól nem jött át senki. Aztán vadul kopognak a németek, Napó odamegy, hát a szegény hadnagyunk haslövést kapott, gyotsan bekötik Napó öreg zsebkendőivel és ingdarabokkal, s mindjárt elszállítják. Ez már a második tiszt! Az első, szegény főhadnagy, egyszer bejött hozzánk, s csak ült a kiugróban magába roskadva, alig beszélr, csak mi szedtük ki belőle, hogy vegyész civilben és három gyereke van. Még a szobában sem tűrte le a gallérját, annyira át volt fázva. Másnap egy akna levitte a két combját, s még mielőtt az autó a kórházba vitte volna meghalt. Most pedig a hadnagy, azaz Obersturmführer, vagy hasonló nevük van. Ennek szegénynek könyv gyűjteménye volt, 24 éves gyerek, igazi jó kisfiú. Ezek a