Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

sem lehet intézni, mindenki elutazott tegnap Sopronba, csak a követ van még itt, dísznek. A HM utolsó romjai is elmentek. November 30. Az orvosnőhöz fagykenőcsért. Az ura, aki zsidó, (ő keresztény) a Szálasi-regime kezdetén elbujdosodott. Nem tud tola; most nyilasok lak­nak nála. Onnan Húshoz, szerdán elvitték az Egyesült Izzóból azt a svájci munkatábort, amiben Péter volt, és bevagonírozták! Mariska hazament Zalába, de nem mer ételt hozni, mert a nyilasok na­pok óta őrt állnak a pályaudvarokon, s a párt nevében mindent elvesznek, amit hoznának! Pedig volt pár hete egy felszólítás (amióta ostromveszély volt), hogy mindenki lássa el magát élelmiszerrel, s ezt nem vonták vissza. A hidakhoz spanyollovasokat tettek, s elrendelték az Eskü tér kiürítését, állítólag az egész közvetlen Dumapartot ki akarják üríteni. Reggel a rádió bemondta Pécs elfoglalását, most már jönnek fel a Dunántúlon. Pestet be fogják keríteni! Hazajövet bemegyek a temetőbe. Ma 10 éve hogy Gritt meghalt. Mindig jobban érzem, hogy mit köszönhetek neki. December 1. Nagy öröm a hivatalban, holnaptól csak l Á9-rc kell bejönni, további rendelke­zésig. Reggel *A7-\g van elsötétítés és nekem már Vzl-kor kellett indulnom. Hivatal után próbálok kis hullámcsatot venni, 4 drogériában keresek, nincs. Az üzletek ilyenek: cukorellátásta kijelölt üzem, ki van írva „cukor nincs". Csemegekereskedés: zárva. Másik fűszeres: cukor, só, liszt, jegyre nem kap­ható. Suszter: minden cipő elfogyott, papucs van. Aztán zárolt és lezárt zsidó üzletek (most a nyilasok az árut egymás közt szétosztják), összebombázott üzletek, s végül az utolsó üzletre ki van írva: az üzlet zavarórepüléskor zárva, és alatta egy nagy tábla hirdeti: Zavatórepülés, Budapest. Elmegyek Paula néniékhez, barátságos uzsonna, onnan próbálom meg­keresni Péter egyik kollégáját a Hidegkúti úton. Egészen kint lakik, majd­nem Kodályék táján. Gyönyörű holdfényben gyalogolok, valóságos kirándu­lás; sajnos nincs senki otthon. December 2. Istenien kipihenve kelek fel -/46 helyett 3 /47-kor és '/28-kor teljes világosban indulok. Újrajár a 75-ös! A hivatalban az egyik ember kint volt a Józsefvárosi pályaudvaron, szén miatt, és meséli, hogyan vagonírozták a pesti zsidókat,

Next

/
Thumbnails
Contents