Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

mást! Különben a 93 pesti villamos közül 21 nem közlekedik, és vasárnap még kevesebb jár. Pld. nem megy a 44-es, 75-ös, stb. A hétköznap nem közlekedők közt vannak a pesti dunaparti összes járatok. Jánossal 3-kor találkozunk, -y»4-kor elét a /égiriadó, a Szt. János tér 1-be megyek. Este még egy harmadik riadó. Pestet nem bombázták (etősen bombázták Székesfehérvárt és a Bpest-Bécs vonalat). Október 14. Légiriadó 11.10, '/rí-kor lefújnak, kirohanok, felülök a hatosta, újra riadó, '/42-ig tatt. Vissza a hivatali óvóhelyre. 2-re érek haza gyönyörű idő. Október 15. és 16. Vasárnap ebéd után mindjárt, kijönnek Ilusék. Napó alig hisz a szemének, mett nem tudja, hogy mentesítették őket. Éppen beszélgetni kezdünk, jön Kalka lélekszakadva: „Bemondta a rádió, hogy fegyverszünet!" Mind kirohanunk a konyha elé, és a rádió bemondja Horthy proklamációját, hogy fegyverszünetet kér, mert a hatctéri helyzet reménytelen! Mind leülünk a konyha elé, Napó, Ilus, Péter, én és hallgatjuk, az első percben nagy örömmel, de mindjárt tudjuk, hogy most kezdődik a végső nagy komplikáció. Egyszet csak Boli visszahív, hogy a rádió valami gyanúsat mond, halljuk, hogy Veress utasítja a csapatokat, hogy egyelőre csak táfgyalások vannak, a csapatok továbbfa is harcoljanak. Aztán: Beregffy Károly vezérezredes azonnal jöjjön Budapestre! Boli azt mondja, ez biztosan egy nyilas (az is volt)! Közben hideg lett (előzőleg gyönyöfű nap volt), a konyhában terítünk, és gyorsan vacsorázunk, most már abban a biztos meggyőződésben, hogy valami baj van a rádióban. Boli és Mari kiszaladnak, a koromsötét városból nagy lövöldözés hallatszik, de még inkább csak szórványosak. Lekísérjük Ilusékat a gyerekekkel. Mikor feljövünk, bekapcsoljuk a rádiót, a 8-as hírek már semmit sem beszélnek a „tárgyalásokról", egyszerűen bemondják a német híreket, hangsúlyozva, hogy a „mi" páncélosaink visszaverték a „bolsevisták rohamát". A rádió német kézen van!! Erre Bolival kimegyünk, hallgatózunk, a város felől, keletről hallani, hogy szakadatlanul jönnek páncélosok. Ezt a dübörgést így még nem hallottuk soha, de biztosan felismerhető. Elalszunk. Éjjel ágyúzásra ébredek, gépfegyverek kattognak. Reggel 5-kof megint felébredek, az ágyúzás még erősebb. Boli beszalad a szobámba, ő is fent van. Felöltözök, indulok a hivatalba. Mikor a temetőnél vagyok, nagyon erős gépfegyvertűz. Az 59-es vezetője nem enged felszállni: „Több kocsi nem megy! Ne is tessék próbálni, a hídon úgy sem engedik át az embett! Tessék rögtön hazamenni!"