Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

CSALOG ZSOLT A vasember (1977)

Úgyhogy aztán itt maradtam pucéron, semmim nem maradt. Semmim! Ingbe-gatyába maradtam! Csúnya szó, de más nincs erre: engem megraboltak. De ez a kisebbik! Hogy anyagilag! Mer ha elégett volna minden, most már nem fájna! De a szívemet is megrabolta. És ebből már nem lehet meggyógyulni. Akkor átmentem disznóba. Azóta iszok. Mindegy, nem érdekes. Mer jó, hát iszok. De kinek mi köze hozzá?! Nem lopom rá a pénzt, megdolgozok érte rendesen! Keresek öt-hatezret, de ha azt nekem kifizetnék, amit ledolgozok, húszat keresnék. Hát akkor kinek mi köze hozzá, hogy amit megkapok, hová teszem?! Senkinek nem ártok vele, mer nem idebenn a gyárba iszok, én itt józanul dolgozok, és szakadásig! Ott meg még nem tartok, és remélem nem is fogok tartani, mint azok, akik azér, hogy ihassanak, lopnak, csalnak, sikkasztanak. Én dolgozok, mégpedig keményen! Ha ebbe a gyárba nálam valaki többet dolgozik, az már hazudik. De közbe meg én vagyok a fekete bárány, akire mutogatnak, hogy — na, aki iszik! a Puputeve! — így hívnak, mer annyi fér belém. Meg a szövegek, hog)' „mi lesz belőled?", egyebek. Mi lenne belőlem? Ami lett, az vagyok, kész! De közbe nem is ezér haragszanak rám igazából. Hanem mer én vagyok a sztrájktörő. Mer amit két nap alatt kellene megcsinálni, megcsinálom fél nap. Nem érdekel! Nekem kell a pénz! Két púpom van, mire azokat teleszívom, az sokba jön! Inni meg kell! Nekem kell! A pián kívül más bűnöm nincs is. Na, mondjuk, még a szakállam! Ez még egy, amivel kötözködnek — hogy ápolatlan, meg mit tudom én. Pedig mosom én, mindennap fürdik ez, hát mindennap zuhany alá tartom! Meg hogy öregít. Oregítsen! Meg hogy szerencse, hogy a szájam keresztbe van, másképp, ha hosszába lenne a szőr közt. Szóval, hát rendes embernek nincs szakálla! Na, nem ilyen szokott ez lenni, mer most háromhetes csak. Tízszer ennyi szokott lenni! Kosút-szakáll, de hatalmas! Meg hozzá bajusz; kipödörve, hogy alig fértem be vele az ajtón! Rettentő dúsan nő nekem! Most nincsen sok, mer levágattam három hete. Ez úgy volt, hogy — önkéntes tűzoltó is vagyok, itt a gyárba. És készültünk a versenyre — nagyon készültünk, majdnem mindennap összejöttünk, hetekig gyakoroltunk. Én meg megfogadtam a srácoknak, hogy ha megnyerjük a versenyt, levágatom a szakállamat. Ki a fene gondolta, hogy annyi közül megnyerjük? És megnyertük! Nohát, ugye, becsület is van a világon — levágattam. Mást nem tehettem, mer úgy vagyok, hogy nekem az adott szó szent. (Énnekem két szentségem van: az adott szó, meg a gyerek, ez a kettő!) Levágattam — most nő újra. Hát most semmi még, de nekem