Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

NEMES LIPÓT A kültelki gyermekek élete és jövője (1913)

meghalt tavaly. Egy napra hat fillért kap egy-egy, s abból kell nekik reggelit, ebédet és vacsorát előteremteniük. A hat fillért is csak akkor kapják, ha az apa előző napon el nem itta keresetét. Ilyenkor mit csinálhatnak szegények? Még talán azt a rettenetes bűnt is elkövetik, hogy lopni mernek a leendő állampolgárok! Egy kis szobából több gyermek sírása hallatszik. Benyitok. Hét apró gyermeket találok ott, köztük két csecsemőt egy teknőben. Az anya káposztát tálal, miközben sírva mondja el nyomorult életét. Férjét az alkohol paralitikussá tette, most kórházban van. O nem mehet munkába, mert két kicsinye van. A legidősebb gyermeke 12 éves. O és még három kisebb keresnek. Ha munkát nem kapnak, akkor a bulgárok kertjében keresnek — káposztát, melyből egynéhány fejet el is adnak. Istenem! Milyen kicsinyek ezek és máris bűnösök! De bocsásson meg nekik a társadalom, hisz valószínűleg az Úr is megbocsát nekik! Sietek egy másik lakásba, hol tán megnyugszik háborgó lelkem, hol talán nem kell látnom a bűnösség nélkül kifejlődő bűnnek csiráját! Csalódom. Egy kétségbeesett anyát találok ott öt gyermekével. A gyermekek aprók, szemük okosságot árul el, sápadt arcuk a nyomor szánandó kifejezése. „Szegény férjem", szól ő, „tegnap még egy nagy házon dolgozott, a munkát azonban be kellett szüntetni, mert a háború miatt a bankok nem adnak pénzt. Mi lesz gyermekeimmel, miből veszek nekik téli ruhát, miből főzök nekik ebédet?" Nem tudtam rá feleletet adni. Szegény gyermekek! Ti vagytok a balkáni háborúnak legszánalomraméltóbb áldozatai! Menjünk tán más lakásokba is? Megnézzük tán azt a négy kicsikét, kiket meghalt anyjuk helyett egy félkegyelmű asszony gondoz; vagy azt a szerencsétlen anyát, kit három gyermekével együtt itthagyott brutális férje?! Vagy talán egy másik anyanélküli lakást nézzünk meg, hol a nyolc éves kisleány karján keservesen sír egy csecsemő, avagy azt a négy gyermeket, kiknek anyját elkergette kegyetlen atyjuk?! — Elég volt! Nem sorolom el a többi lakást, hisz majdnem mind egyforma. Bárhova mennénk, legyen akármennyi gyermek, két ágynál többet nem találunk. Isten tudja, milyen jövő vár e bérkaszárnya 190 apróságára! Egy másik házba megyek. Amint meglátnak a szülők, rögtön körülvesznek. Nem tetszik nekik, hogy idejöttem lakásviszonyaikat és gyermekeiket megnézni. „Bizonyosan a liga küldte ezt az urat, biztosan el akarják vinni gyermekeinket, hogy a parasztoknak dolgozzanak", mondották. Csak akkor nyugodtak meg, mikor eme tévhitüket eloszlattam. Felejthetetlen siralmas kép tárult elém. Már az udvaron rettenetes piszokban apró gyermekek fogyasztották ebédjüket: zsíros kenyeret. Mindenfelé a lépcsőkön ülve, térdükön levő tányérból ették a száraz tésztát, a főzeléket, asszonyok, férfiak és gyermekek. E házban — bár majdnem mindenütt ebédeltek — sehol sem találtam terített asztalt. Piszkos, rendetlen lakások, melyek közül egyik-másikban éhes gyermekek sivítanak, játszanak, ugrálnak. Találok olyan lakást is, melyben semmi sincs. Nyomorult lakója vagy eladott, vagy zálogba cipelt