Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

ALBERTINI BÉLA Budapesti szociofotók — világháborútól világháborúig

indított A Munka Kulturstudiója első számának címlap-képe volt — a magyar fotótörténet máig emlékezetes darabjai. Kötődése Kassákhoz nem volt jó ajánlólevél 1945 után. Képei hosszú ideig nem kerültek a nyilvánosság elé. Újrafelfedezé-se a hatvanas évek második felében kezdődött meg. 1996-ban hunyt el Budapesten. • Terjedelmi okokból itt csak öt fotográfus budapesti szociális fényképeket készítő munkásságával ismerkedhettünk meg. Lehetett volna többeket is számba venni. Különösen a Munka-körösök közül. Más hangsúlyokat képezni. Nagyobb látószöget alkalmazni — berlini, bécsi, prágai, pozsonyi, nagyváradi párhuzamok is léteztek a korabeli szociális fényképezésben. Néhány jellegzetesség talán így is láthatóvá vált. Az egyik az anyagilag-társadalmilag leszakadók körének nagysága és sokfélesége — a csecsemőktől, a gyetekektől a különböző korú felnőtteken át az öregekig. Az őket bemutató fotográfusok indítékainak színessége: a dokumentáló szándéktól a riporter éles szemén át a (párt)politikai elkötelezettségig. Feltűnő a sajtóorgánumok jelentősége a szociális fényképezés felkarolásában. (Potenciális cenzorok figyelmébe! Minden hiába! A szociofotók előbb-utóbb eljutnak a közönséghez.) Mind a Népszava, mind a Pesti Napló képes mellékleténél széles befogadói fórumról beszélhetünk. A Népszavá-z tízezrek olvasták ekkor, s takarékossági okokból közösségek is előfizettek rá (például a makói hagymások), így egy-egy lapszámot nagyon sokan kézbevettek. Korabeli tudományos igényű vizsgálat hiányában nem állapítható meg, milyen volt a szociofotók hatása a két világháború közt Budapesten. Az a tény azonban, hogy Kassákék Szolnokra tervezett kiállításának betiltása után a Munkakör szociofotósainak tevékenysége Budapesten (is) ellehetetlenült, igencsak beszédes. Akiket izgatott a hatékonyság, érzékelték veszélyességét is.