Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

DIÓSI ÁGNES „A tököli börtön sárgára van festve" (1981)

Mikor megyek hazafelé, az anyámnak háza felé, ne mondja, hogy édes fiam, kurva lett a feleséged. Ha elkurvult, én nem bánom, van még kurva a világon, száradjon el mindkét karom, ha még egyszer betakarom. Zöldül már az erdő, nyílnak a virágok, minden virág nyílik, csak az enyém hervad. Hervadj, romnyi, hervadj, én is elhervadok, én is elhervadok, mert nálad nélkül vagyok. A tököli börtön sárgára van festve, oda jár az anyám minden áldott este. Ne járj, ne menj arra, ennek így kell lenni, minden jó családba' kell egy rossznak lenni. Bent a táborban délutáni műszakra vonul a csapat. Négyes sorokban, katonásan lépnek: bal, bal, bal-jobb-bal — pattognak a halk vezényszavak—, elöl, hátul, oldalt őr kíséri a gyerekeket. Vannak köztük analfabéták és akik még életükben nem dolgoztak, csúnya dolgokat követtek el kétségkívül, de mi az ahhoz képest, amit el kellett viselniük ebben a körülkerített világban, amely nem tudott számukra jobbat kitalálni ennél az intézménynél, hogy rendet tanuljanak. De miféle rend az, amelyet ilyen intézmények tartanak fent, milyen rendre tanít a rács, a szögesdrót és a géppisztoly — még ha üdezöld pázsit mentén leselkedik is az őrtoronyból, és az új Btk. szerint szökni próbáló fiatalkorú ellen nem használható? Mozgó Világ, 1981.10. szám, 63-76. old.