Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

DIÓSI ÁGNES „A tököli börtön sárgára van festve" (1981)

Robi is köztük van. Időközben meglátogattam a családját, ők is Borsodból jöttek a fővárosba. A régi Palotán, kertes ház hátsó udvarában, nem emberi lakás céljára készült, két kis helyiségből álló omladozó melléképületben laknak tízen, öt év óta csak ideiglenes bejelentővel. — Hány gyárban dolgoztál már, mielőtt bekerültél? —Volt: Izzó, Hajógyár, Pamut, Cipőgyár, Bányagépgyár és az építőipar. — Pénzed mennyi volt? — Kettő, kettő és fél — Iskolád? — Hét osztályom megvan. Most tanulom a hegesztőt. — Hogyan szeretnél élni, ha kiszabadulsz? — Szeretnék rendes családi körülmények közt élni, rendes házba, nem olyanba, mint most is lakunk, mert az nem ház, az istálló. Elkísérte a gyerekeket a Dunai Vegyesipari Vállalat alkalmazottja, az üzemvezető is. Huszonkilenc éves, szakmunkás volt, most levelezőn végzi a tanárképző főiskolát Szegeden. Négyezer-hatszáz a fizetése, munkaideje kötetlen, de ez többnyire egész napos elfoglaltságot jelent. Sok vitája van, mondja, a humánus börtönnel kapcsolatban. Nem tattja jónak, hogy a börtönnek már semmiféle riasztó hatása sincs. A fiatalkori bűnözés okait a családi kötelékek és az erkölcsök általános lazulásában látja. Meséli, hogy tudomása szerint a jogászok körében végeztek erről közvéleménykutatást. Húsz év körüli nappali tagozatosok és harmincas levelezők egybehangzóan vallották, az a baj, hogy a lerombolt valláserkölcs helyett nincs másik, ami fékezné a fiatalokat. A Csepel Autógyár alkalmazottai közül öten foglalkoznak velük a hegesztőműhelyben. Egyikük, a meós, régi ismerősöm Szigetszentmártonból, gyerekeink együtt játszottak a Duna-parti kiserdőben. — Szerinted a gyárnak miért éri meg? — Kevés a munkaerő, csak ilyesmiért hozták be a rabot. Nagyon sokat elengedtek, törzsgárdatagokat; mindenki, aki máshol többet kapott, elment. Én is elmentem volna, hiába vagyok itt már húsz éve, én is elmennék, ha találnék jobbat. — A többiek, akik elmentek, hova mentek? — Szanaszét, hát nem tudnám megmondani, hogy hova, ahol több pénzt kaptak. Megbecsülték a munkájukat, nem úgy, mint a Csepel Autógyár. Ha volna rendesen munka, meg aztán pénz is volna, mindenki még vissza is jönne. Mert nem volt ez olyan rossz hely, nem a veszekedés által, meg nem tudom, mi által ment el az ember, hanem azáltal, hogy nem volt pénz. Az én férjem keresett tíz-tizenöt évvel ezelőtt kétezerkettőt, kétezerhármat