Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

DIÓSI ÁGNES „A tököli börtön sárgára van festve" (1981)

nyi adatként kell figyelembe venni. Ezen kívül semmi jelentősége nincsen. Számomra egy városlakó cigánygyerek és egy lumpenproletár gyerek között az égvilágon semmi különbség nincs. Faggatom a fiatal nevelőtisztet — hét éve van Tökölön, itteni munkája mellett végezte el a tanárképző főiskolát, most az egyetem kiegészítő szakára készül —, hogy nem nyomasztó-e huzamos ideig ez a környezet egy pedagógusnak. Nem — válaszolja. Neki nincsenek, nem lehetnek előítéletei. Ő már nem a bűncselekménnyel foglalkozik, hanem a gyerekkel, aki elkövette, és aki ugyanolyan gyerek, mint a többi, élhetne is ugyanúgy, ha a körülményei másképp alakulnak. Ha például a tanítója nem veri mindannyiszor fejbe, ahányszor a padsorok között elmegy mellette, mivel cigány. Ugyanis van gyerek, aki emiatt lett iskolakerülő, csavargó és egyéb, ami miatt most itt van. Ha egy gyerek a börtönben szerzi meg az általános iskolai bizonyítványt, abba azt írják, hogy a tököli általános iskola kihelyezett tagozata állította ki. — Egész pedagóguspályám alatt a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozást tartottam az egyik legfontosabb kérdésnek— mondja az iskola igazgatója. — Korábbi munkahelyemen, Szigetszentmiklóson elég nagy cigánytelep van, legalább 1000-1500 lakossal. Már a beilleszkedés határán voltak, amikor odakerültem iskolaigazgatónak, rengeteg kötelező kontaktusom volt velük. Az egyik család már felismerte az oktatás szükségességét, a másik még mindent megtett azért, hogy ne szenvedjen a gyerek az iskolában — nagyon kemény, szívós harcot kellett vívni velük. Ez az ötvenes évek elejétől a hatvanas évek közepéig tartott, amikor is Szigetszentmiklóson a cigánykérdés konszolidálódott. Közben volt egy földrengés, utána jött az árvíz, ami szintén lehetőséget adott arra, hogy bizonyos hitelekhez, olcsó anyagokhoz hozzájussunk, én voltam az építkezés megyei megbízottja a községben. Talán az vitt bele ebbe a munkába, hogy rengeteg értelmes gyereket találtam közöttük. Hogy ne mondjak többet: szigetszentmiklósi cigánytanítványaim közül egy körzeti orvos, kettő fogorvos — egyik a körzeti rendelőintézet párttitkára —, ketten gyógyszerészek... Amikor a tököli iskola igazgatója lettem, akkor lettem a börtöniskola vezetője is. Egy évvel ezelőtt mondtam le a tököli iskola igazgatását, ezt az intézményt különválasztották, itt maradtam. Sokan azt hiszik, ez valami másodrendű pedagógiai feladat, a fejüket fogták, amikor ezt választottam, furcsán néztek rám. Egyes kollégáimnak az a véleménye, hogy „ezeket injekcióval kellene elaltatni", „mindet le kellene géppisztolyozni" és hasonlók. Rengeteg gyerek volt, aki nem akatt iskolába járni, a legdrasztikusab-