Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

Elvileg tehát megszabott lenne az építésvezetőnek járó rész, de ezt csak nagyon hozzávetőlegesen kapja meg és nem tételesen, hiszen képtelen követni a szinte naponta zajló üzleteket. Nem megy a fejembe: ha ilyen szoros üzleti kapcsolat van közöttük, hogy használhatja velük szemben ezt a hajcsár hangot? Vendelnek ez nem olyan furcsa. Egyrészt, ugye, mégis csak főnök, másrészt most idegenek is voltak itt, akkor nem állhat le bratyizni a brigáddal. Amúgy is rapszodikus ember, néha egészen fejébe szállt a főnöki hatalom. Nem kellemes, de rá kell hagyni, végül is ő szerzi a bontásokat, kaphatta volna egy másik brigád is. — Én láttam, hogy miről van szó, mert összenéztünk vele és tudtam, hogy csak csinálja a balhét. Vendet eltúlozza a történtek színjáték jellegét. Nyilván észrevette, hogy Kakas most „csak teszi magát", de arról szó sincs, hogy ő és a brigádtagok együtt játszanának. Az építésvezető egyébként, Csukát kivéve, egyoldalúan tegezi a brigád tagokat. Vajon nem kell az építésvezetőnek attól tartania, hogy valamelyik bontó egy konfliktus nyomán, hirtelen haragból lebuktatja őt? Vendel a vállát vonogatja. Értelmetlen az ilyen feltevés. Az építésvezetőnek nem lehet baja, mehet bátki báthová, majd kimagyarázzák, kimossák a dolgot. Ezzel mindenki tisztában van. A főnökséggel nem lehet szembeszállni, még ilyen módon sem. Alapjában véve elfogadják, hogy miközben az építésvezető, művezető belőlük él, az általuk bonyolított üzleteken keresztül, mégiscsak ők a főnökök. Ők szerzik a jó bontást, ők hunynak szemet az eladások felett. Persze hogy ezért pénz jár. Mindemellett a főnöknek joga van a főnököt játszani. Annyit várnak el, hogy nagy kitolások ne legyenek, „ne legyen mocskos". Az ilyen főnökösdi színjátékok egyszer-egyszer elmennek, morognak miatta, lehülyézik a háta mögött, de ha nem viszi túlzásba, akkor jól van, ez már hozzátartozik a felsőbbség és a köztük lévő viszonyhoz. Ez a dolgok rendje. Vendellel bejárjuk a törmelékhalmazt. Az épületroncs túlsó oldalán két kupac tégla, a nagyobbik ezerötszáz, a kisebbik ötszáz darab körül, nem kifejezetten eldugva, de az utca felől nem látni, eddig én sem vettem észre. Láthatóan gondosan kiválogatott téglák, túlnyomótészt teljesen épek. Az épületmaradványon mászkálva már jobban látni, hogy bizony nemcsak törmelék. Téglából még néhány kupacot ki lehetne válogatni, igaz, nem kis munka. A terület szélén húzódó bokrok alatt, itt is, ott is néhány gerenda, nem elrejtve, csak épp ott hevernek. Ennek, a bontásnak a nagy részén már túl vannak, téglából kijött tizennégy-tizenötezer forint, az egyebekből ugyanannyi. Az egyebek a gerendák, ajtók, ablakok és a vasúti sín. És azért még nincs vége. Kalkulálni ugyan nagyon nehéz, rengeteg a véletlen tényező, de körülbelül a harmada-negyede hátra van.