Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

zükön, kiugróan sikeres egy-egy üzlet, máskor elúszik minden. Akárhogy fordul is a szerencse, a kupeckedés nem a szolid gyarapodás és a tervezhető előrejutás útja. Nemigen kapcsolódhat hozzá az az életforma, amely az életkörülmények egyenletes javulását, a lassú, fokozatos, de tartós felemelkedést ígéri. A kupeckedés önmagában már hosszú ideje nem biztosítja a megélhetést a H-i cigányoknak. Egyrészt jó évtizede eltűntek a marhák, utóbb gazdáik is rohamosan fogytak, összeszűkült a piac, nem volt háttere a jószágkereskedésnek. Másrészt a hatóság is fellépett a kupeckodás ellen, igaz, meglehetősen ingadozva a tiltó szigor és s hallgatólagos tudomásulvétel között. Mindenesetre a helybeli és hagyományos megélhetési módok erősen fogyatkozván (a jószágkereskedés mellett a módosabb gazdáknál végzett napszám jött még szóba), erről a környékről már az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején megindult a cigányok vándorlása az építőiparba. Megyei vállalatoknál dolgoztak, eljutottak Pestre, néhányan már a régi metrót is építették. Kipróbálták a Köztisztaságit, különböző út- és közműépítőket, de legnagyobb számban az építőipar igényelte a szakképzetlen munkaerőt. Az első B-i bontók 1961-1962 óta dolgoznak a vállalatnál, és alig húsz év alatt ez szinte hagyományos foglalkozásukká lett: a Pestre ingázóknak több mint a fele bontóbrigád tagja, vagy korábban az volt. Minden brigád egy-egy családi-rokonsági alapon szerveződő vállalkozás a munkára, az üzletre, a pesti életre. H-i cigány nem megy úgy Pestre bontónak, hogy majd bekopog az állami vállalat munkaügyi osztályán, vagy akár az építésvezetőnél. A munkahelytől 300 km-re, a faluban kell megkeresnie azt a komát, aki beveszi őt a brigádjába. Érthető, hogy zárt világgá formálódott a bontóké, idegen csak elvétve keveredhet közéjük. Tizenöt-húsz év alatt kialakult a szokásoknak és íratlan szabályoknak az a rendszere, amely keretet ad a bontók életének. — A bontók állami vállalatnál dolgoznak, amit bontanak, az a vállalaté. Bontás előtt irodisták jönnek a központból. Felmérik az épületet, mit lehet belőle kihozni. Bekalkulálva a bontás módját (robbantanak vagy nem) megbecsülik, hogy mennyi tégla, gerenda, ajtó, ablak, parketta, cserép, stb. maradhat épen és szállítható el a vállalat telephelyére, ahol a cég kedvezményes áron kiárusítja. Sokszor nem is szállítják el az anyagot, helyből árusítják. A vevő fizet a telephelyen, majd a papírral megy a bontási területre, és elfuvaroztatja az anyagot. A bontóknak ez az elsőszámú, teljesen legális mellékkereseti lehetősége. A vevő ugyanis őket fogadja fel, hogy a kért árut rakják fel a kocsira. Ha pedig már rakják, nem mindegy, hogy mit és mennyit tesznek fel a kocsira Mert a papíron ugyan szerepel, hogy ennyi darab vagy annyi köbméter, tehát nem lehet itt olyan pontosan mérni. A papi-