Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

A régi bérkaszárnya A budapesti bérkaszárnyák rokonságban állanak egymással: ősük a spekuláció. A közös származás közös tulajdonságokkal áldotta meg őket, amikor tehát legközelebbi ismerősömet helyezem előtérbe, melynek 160 lakása közül 140-ben hetenként többször is megfordultam, bérkaszárnya helyett Bérkaszárnyának nevezem, hogy megkülönböztessem sok hasonló testvérétől s főleg azoktól, melyek közvetlenül hozzá támaszkodnak a belső Józsefváros jónevű uccájában. Budapest legrégibb bérkaszárnyái őszinték voltak, foghíjjasan vigyorogtak a messzeségbe és kérdezetlenül is bemutatkoztak a távolban ballagónak: én, kérem, bérkaszárnya vagyok. Ezerkilencszázhatban vagy -hétben kezdődött a bérkaszárnyák új divatja, a kendőzött külső, a legújabbak pedig már nem is kendőzött arcot, hanem valóságos álarcot mutogatnak az ucca felé. A Bérkaszárnya helyén is ezerkilencszázötben még széles, egyemeletes épület terpeszkedett. Azt mondom, terpeszkedett, mert ezt az érzést keltette a járókelőben, pedig negyedannyi helyet és negyedrésznyi tért sem foglalt el, mint a helyére tolakodott idegen. A hatalmas, mély teleknek mindössze két szárnya volt — egy uccai és egy udvari —, és a kihasználatlan nagy területen az emelet fölött kitekintgető fák törzse, gyér fű és néhány fűszeres illatú bokor különös életmódot kényszerített a ház lakóira. A lakásokban kevés kivétellel iparosok laktak, akik nem zárták be ajtajukat, ablakukat a zöld fény és édeskés illat elől, sőt tavasztól őszig a kertes udvarban végezték lassú munkájukat, és sohasem kerültek be a gazdagodásnak abba az erős sodrú áramába, ami akkor Budapest gazdasági életében keringett. Kevés tudomásuk volt erről az áramlatról, inkább csak arról, hol mérik a legjobb sört és ha friss csapolás híre érkezett, akkor literes meg kétliteres kancsókkal szalasztották inasaikat a forráshoz. Sörmelletti vicceken nagyokat nevettek, és hahota fogadta azt a hírt is, hogy a ház gazdát cserélt, meg hogy az új tulajdonos elhordatja fejük felöl a cserepet, felszedeti lábuk alatt a korhadó, elaggott padlót. Nevettek, mert nem hitték, és hitetlenkedve csóválták még akkor is fejüket, amikor a szekérre rakott ócska bútorok és kopott szerszámok mellett az utolsót hörpintették, hogy elszéledjenek és össze ne verődhessenek sohasem. Az új tulajdonos kivágatta az évszázados fákat, kiirtatta a bokrokat, lebontatta az épületet, és hét-nyolc hónap múlva már új lakók nyüzsögtek a Bérkaszárnyában. A Bérkaszárnya előtt megálltak a járókelők. Gyönyörű bérpalota — mondták és a kíváncsiság bevitte őket a kapu alá, meg az udvarba. Hatalmas