Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

tünk Petrigallához. Felhasználtuk gyakorlatilag, ezeket az előadásokat én tartottam, de mások is a Muskátli körből. Mihalovics György: Osszművészetiség, ez a másik kulcsszó, ami jellemezte ezt a helyet. Nemcsak azért, mert a múzsáknak ez a bizonyos sokat emlegetett testvérisége ott nem kiüresedett közhely, hanem mindennapos gyakorlat volt, hanem azért is, mert ennek a gondolatnak a tudatos vállalása és kiszélesítése állandóan napirenden szerepelt. Dárday István: 1964-ben Petrigallánál rendeztünk egy fotókiállítást közösen Ventilla Istvánnal. Úgy emlékszem, hogy Ventilla párizsi képeket állított ki. Akkor kezdtem egyáltalán a fényképezéssel foglalkozni. Annyira szűkös kulturális lehetőségek voltak abban az időben, hogy annak a körnek a számára ez nagyon sokat jelentett. Kecskeméti Kálmán: Volt egy belső igény arra, hogy szóljanak hozzájuk. Emberi hangon szóljon hozzájuk a művészet. Mondjon valami fontosat. Ki voltak éhezve a szóra, de beszélni nemigen lehetett, mert a beszédnek komoly felelőssége volt, komoly börtönévek jártak érte. A zene és a képzőművészet szabadon szólhatott, nem hivatalos körülmények között, hiszen a hivatalos zsűriknek bámulatos érzékük volt ahhoz, hogy a tehetséget és az értéket elpusztítsák, eltegyék láb alól. (...) Kecskeméti Kálmán: 1964-ben Galla azt mondja nekem, hogy a pécsi munkáimat szeretné látni. Nincs-e kedvem ott egy kiállítást rendezni? Mondom, boldogan. Molnár Péter barátommal közösen csináltunk egy kiállítást. Én ezzel mutatkoztam be a fővárosban. Petrigalla szalonja a világ közepe volt. Ott mindenki megfordult, aki számított Budapesten. A kiállításomon megjelent Szentkuthy Miklós is a feleségével, Dollykával. Ez nagy szenzáció volt számomra, nem hittem volna, hogy ő eljön erre a kiállításra. Húszéves gyerek voltam, ő pedig már azért klasszikusnak számított, hiszen Babits is írt róla. Ungváry Rudolf: 1971-72 után jóformán nem voltak kiállítások. A zenei dolgai elől is szinte mintha menekült volna. Nem érdekelte már, többnyire ott sem volt. Például a Wagneren nem tudott már végig ülni. A lemezestjei közben többnyire tv-t nézett a szomszédban, vagy elment, és csak később jött vissza. Ez aztán azzal is járt, hogy én is egyre ritkábban jártam hozzá.