Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

Börtönbe lopásért kerültem. Belevittek a haverok, de csak nyolc hónapra ítéltek. A többit a németes dolgaim miatt kaptam. Ilyenek, hogy németül jelentettünk egymásnak a cellában, meg horogkereszteket rajzoltunk a falra, akkor tetováltam egyet a combomra is. Meg a nézeteim miatt; a német fajt részesítettem előnyben az oroszokkal szemben. Nem, németül nem tudok, meg semmilyen más nyelven, de a haverom az tudott, annak volt mindenféle újságja otthon. Orosszal sem beszéltem még soha. Meg szeretek szadizni is. Szóval bántani, kínozni valakit, és élvezni a szenvedését. De ebben nem olyan vagyok, mint a németek, akik az anyjukat is megölnék, ha kell. Én nagyon szeretem az édesanyámat, egy csomó verset is írtam hozzá. Nem ő tehet arról, hogy az intézetbe kerültem. Meg a testvéreimet is szeretem. A vér szerintieket is, meg akikkel vérszerződést kötöttem. Sok haverom van, én vagyok a Blaha kedvence. Megosztom velük, ha van egy falat kenyerem. De gyűlölöm a nagyképűsködőket, akik sokra vannak azzal, amit nem maguk szereztek, akiknek több jutott, és nem osztják meg senkivel. Ezeket nem sajnálom, ütöm-vágom, ha tehetem. Legutoljára, lehetett két hete is a Blahán. Egy csaj tette ott az eszét. Olyan lenézően beszélt, ha hozzá szóltam. Pipiskedett meg nem engedte, hogy megcsókoljam. Elkaptam hátulról a nyakát ezzel a lánccal, és fojtogattam. Alig tudott sikoltozni. Nem. Nem szólt közbe senki. Ezt én sem értem. Én nem hagynám, hogy a szemem láttára megverjenek egy nőt. Periférián A csövesek új zenekara most a Beatrice. Ehhez a zenekarnévhez a divatos discomelódia (a „Gyere, kislány, gyere / A discoklubban szól már a zene") fűződik. Az idei nyár közepén az együttesvezető — megelégelvén a beatipar fénytelen harmad-negyed élvonalát — kilépett a csinált jókedvű utazásos hakniéletből, és nem minden konjunktúraérzék nélkül a punk zenei és külsőségi formáiba öltöztette új legénységét. Többnyire olyan zenészek sereglettek zászlaja alá, akik hasonlóképp hosszú-hosszú évek óta hiába ostromolják az átütő siker felrobbanthatatlanul szilárd érdekszövetségbe ágyazott nyilvánosságkapuit. Felgyülemlett, kiéhezett indulatuk határozza meg zenéjük kemény ritmusát és türelmetlen, agresszív hangvételét. Őszinteségükhöz nem fér kétség; egy élethelyzet realitása. Nem véletlen, hogy első saját daluk épp ebből az ostromélményből fakad. Jerikó falairól szól, amelyet „le kell rombolni, vagy falai mögé bejutni". Refrénje: „Jerikó, Jerikó falai lehullottak rég/ Jerikó, Jerikó porrá lett a dicsőség", szükségszerűen talált értő befogadásra azoknál, akik eddigi életükben szinte csak falak-