Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

ga", hogy az „ellenzéki" divatot követhessék): ruházatba, fülbe, arcba szúrt biztosítótű vagy fémkarika, nyakba akasztott vécélánc vagy — ez magyar specialitás — imamorzsoló, és a koncertek eksztázisában rúzzsal bekent arc. Olyan benyomást keltenek, mint az emlékezetes Brook-film, A legyek ura disznóvér-maszatos kölyök-őrjöngői. Noha nem történt szervezett kísérlet az 1976-os nyár után robbanásszerűen növekvő, magát összetartozónak tudó „szekta" („egyre többen vagyunk" — a közösség melegével magát igazoló válasz, ha erről kérdezik őket) tagjai származásának föltérképezésére, de a beszélgetések során az derült ki, hogy valamennyien munkásszármazásúak, s földrajzilag is a munkáskerületekből valók — Kőbánya, Erzsébet, Újpest, Angyalföld. Mégpedig olyan munkáscsaládokból, ahol a lakásgond, alkoholizmus, idegbetegségek, disszidálás, válás vagy egyéb tragédiák nyomására szétroppantak a hagyományos együttélésformák. Egyedülálló anyák vagy nagynénik, állami intézetek nevelik őket; az idősebbek— a laza kohéziójú csoportok hangadói — megjárták a fiatalkorúak börtönét vagy az ország számos javítóintézetét. Viselkedésük, sajátos értékrendszerük a gyermekkori pofonokra (s ezek a pofonok igencsak nem képletesek) „válaszoló" rossz, értelmetlen — mert problémáikat csak elmélyítő — lázadás. A csöves („szakadt") szakít nemzedéktársai tipikus életeszméjével, amely vágyai kielégítését a messzi jövőbe tolja, s fokozatos munkával közelíti meg apródonként a lakás, család, kocsi szentháromsága köré szerveződő, főként anyagi természetű javakat, amire „rámegy a drága élet". A munkát szükséges (hogy a személyi igazolványba legyen valami beírva) rossznak tekinti, szakmát nem tanul, segédmunkási posztjait gyakran, hosszabb kihagyások után váltogatja. Olyan vállalatoknál szeret csak hosszabb ideig megtelepedni (Geodézia, Kartográfia, UVATERV), amelyek a természethez való nagyobb közelséget és nagyobb személyes szabadságot tudnak biztosítani. A fojtogató és számára jövőtlen jelen elől a rendkívül korán elkezdett alkoholizálásba, kábítószer-élvezetbe (ez leggyakrabban a nyugtatók alkoholra szedése vagy „szipuzás": nejlonzacskóból ragasztó belélegzése) és a vad, kemény rockzene agyba dübörgő, kígyózó ritmuseksztázisába menekül. A rockzene szervezi maga köré egyéb életmegnyilvánulásait is. A menekülés-lázadás, az ital és a kábítószer hatása a zenével kiegészülve lesz teljes, és a hasonszőrű társak erőt, biztonságot adó csoportmelegével. Már dél körül gyülekeznek a „Blahán", az Astoria aluljáróban, s együtt mennek a koncertekre, sokszor vidékre is. A következő heti találkozás beszédtémát, történést, izgalmat és az életnek értelmet ad egy egész hétre. Akcióik is legtöbbször a hangversenyekhez kapcsolódnak: bemenetelkor, távozáskor pökhendi vagy erőszakos viselkedés, a zene alatt feltűnő ugrálás,