Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

Még az áttörhetetlennek tűnő érdekszövetségek ellenére is így juttatták sikerre — kielégítetlen emancipációs vágyaik követeként — a rövid idő alatt sosem látott karriert befutott Piramist, a P. Mobilt és a majd tíz éve egy szűk rétegnek bonyolultabb muzsikátjátszó Minit. Legtöbbjüknek nincs lemezjátszója, hogy meghallgathassák kedvencei­ket, sőt szobájuk sem, ahol nyugodt körülmények közt elmélyedhetnének a zenéjükben. Létkörülményeik csak azt teszik lehetővé, hogy az élő zenét fogyasszák. Ez különben az ősi és természetes zenebefogadási forma, ame­lyet az ifjúsági zenét kézbe vevő bizniszszisztéma más fogyasztási szem­pontok miatt tagad, s ezért az élőzenét reklámmá alacsonyítja le. Az egyete­mek vagy a művelődési házak klubjaiba pedig, ahol egyre szigorúbban ragaszkodnak a főként a gimnazisták között kiosztott tagsági igazolványok numerus claususához — nem nehéz belátni sarkításunk igazságát —, egy adott társadalmi szituációba születésük folytán be sem tehetik a lábukat. Akit tehát valamely oknál fogva nem elégít ki a discók nagypolgári életstílus illúzióját hazudó világa — ahová a „massza" betereltetett —, az csalódásso­rozatát, folytonos kirekesztettségét törvényszerűen agresszív elégedetlen­ségként éli meg. Ez az élmény szüli az erőszak új, elharapózó mítoszát; mindazokat a körülményeket, amelyek megteremtik a külföldi példáktól függetlenül a punk zene és magatartásforma talaját. Kik a csövesek? Bizony mindenféle szempontból vad és ijesztő csapat. A tisztes állampolgá­ri erkölcs ott borzonghat tőlük az aluljárókban, a „Blaha" szökőkút kőhen­gerein, a „Felszab" tér padjain, az ifjúsági parkok előtt, s általában minden olyan rockkoncerten, ahol elvileg mindenkit be kell engedni. Hajuk több­nyire kurtára nyírott; az árulóvá vált, ma már selyemre, bársonyra hulló, szí­nes reflektorok fényében fürdő hosszú haj ellentéteként. Ruházatuk is ki­szakad az uniformis jeans áradatából, amelytől egy nemzedék elbúcsúzott 1968 tavasza-nyara után — de diadalmas visszatérése a Váci utcai „pályán" vonulgató divathölgyek és csinos üzletfiúk fenekén egykori, világnézetet is kifejező jelentését tökéletesen elmosta. Viseletük jellegzetes elemei ma­gukban is utalnak a „honnan jössz" szféráira; kitűrt, viseltes flanelling, be­csövesített konfekciónadrág, lomposan hosszú, ötvenes évekbeli ballon és viharkabát, csizma, bakancs vagy a korábban Budapestről kitiltott, s most Cegléden élő „heH'seknél" csináltatott bőrnadrág és házilag kiszegecselt motoros bőrdzseki. Ami nyugati rajtuk, az Magyarországon is könnyen be­szerezhető (nem kell hozzá üzletkötő szülő vagy nyugati rokon „kiváltsa-

Next

/
Thumbnails
Contents