Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

Biztosítótű és bőrnadrág KŐBÁNYAI JÁNOS Süket falakat döngetek én Nem értik meg a zeném Ördögi körbe visz ez az út Nincs jó barát a falon túl Őrült emberré válhatok A falnak fejjel rohanok Az istenekkel hadakozom A csillagokba nem juthatok... (Beatrice: Jerikó) A hetvenes évek eleje óta, amikor látványosan véget ért — külföldön is, nálunk is — a középosztály gyerekeinek virágos, farmeres szolid lázadása, minden nagyobb rockegyüttest lelkesedésükkel a budapesti és a „világváros határában" élő „csövesek" emelnek naggyá Magyarországon. Miután kedvenceik sikerrel bevették a Vörösmarty tér csillogó üvegpalotáját, s a hátuk mögötti tömeg zajos követelésére hivatkozva kikedveskedték-erőszakolták az ott székelő „menedzserek" leereszkedő rokonszenvét és a kifizetődőséget valószínűsítő bizalmát, a csövesek már el is vesztették közelükből hőseiket, hogy majd a kirakatablakban a lemezborítón vagy a képernyőn láthassák viszont őket félistenként, vagy az évente egyszer-kétszer tartott koncerten távolról megpillanthassák pontszerű alakjukat, amelyet magas belépti díjak, rendtartások, majd rendőrkutyák és -lovak, roadgerillák többszörös sánckordonja véd tőlük. így kénytelenek olyan új zenekarokat keresni, amelyek tagjainak közvetlen közelről fölkiálthatják a színpadra: „Te vagy a király, Lajos", meghívhassák egy pofa sörre a szólógitárost, de legalábbis megszoríthassák a kezét a koncert után.