Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)
GÉCZI JÁNOS Vadnarancsok I. (1982)
Akikkel sok baj volt, kiránduláson is a fiúk közé rakták. Persze, engem is, két másik lánnyal. Debrecenben, osztálykiránduláson történt, a két másik lány egész éjszaka hülyéskedett, mert valami parasztok álltak az ablak alatt. Engem is rángattak, hogy hé, gyere te is, és leszedték rólam a takarót. Odamentem az ablakhoz, hát éppen abban a pillanatban jelent meg a kapualjban a matematika- és biológiatanárnőm. Mindenki bebújt, csak mi hárman maradtunk ott. Minket láttak meg, feljöttek a szobánk elé, és dörömböltek az ajtón, hogy ringyók, nyissátok ki. A biológiatanárnő először a barátnőmnek, majd nekem is lekent egy pofont, és azt kiabálta, hogy te büdös cafka. Ebből irtó botrány lett, mert anyám bement az iskolába, hogy az ő gyerekét ne pofozzák. A nő fegyelmit kapott. A botrányt a tornatanárnő szította, aki haragosa volt, mert elszedte a pasiját. Egy alkalommal benyitottam a biológiaszertárba, ott szeretkezett a százmázsás biológiatanárnő egy tanárral. Néhány nappal később anyuékkal Balatonra mentünk, akkor láttam, hogy ennek a tanárnak négy vagy öt gyereke van. A tanátnőnek küldtünk egy selyemzsinórt, de csak nyolcadik után. A kémiatanárnő is undok volt. Sose tudtam, hogy melyik a molekula és melyik az atom. Ilyenkor rendszerint két ötödikes gyereket hívott be megmondani, hog)' melyik melyik. Szemét nő volt, nagyon utáltuk, mindig elültetett meg átültetett. Ugyanő a tanulószobán úgy tanította a földrajzot, hogy kórusban kellett felmondani, és mikor huszadszor visszaolvastatta, már kívülről tudtuk a szöveget. Annak nem volt jelentősége, hogy tudod-e, mit mondasz. A Szovjetuniót olyan reakciósán tanította, hogy még nekünk is sok volt. Mindig egy jó tanuló lányhoz hasonlította magát, hogy ő is olyan volt általános iskolás korában, csak sokkal szebb. Pedig olyan görény ronda nő volt, hogy az nem is igaz. Vénlány. Nekem az ilyen vénlányok keserítették meg az életemet. Egy barátom, Kis Dög, mindig megvárt az iskola előtt, akkor vele jártam. A biológiatanárnő az egész osztály előtt mondta, hogy egyeseknek majmok a barátai, majmok kísérik őket haza. Egyszer találkoztunk vele az utcán, és be kellett neki mutatni a fiút. így szólt hozzá: jópofa majom vagy. Akkor kezdtek a fiúk hosszú hajat hordani. A gimnázium is jól kezdődött. Felvételi beszélgetés alapján kerültek be a gyerekek, de tőlem nem kérdeztek semmit. Beiratkoztunk, és a legelső napon csak az udvaron voltunk, meg osztályfőnöki órákat tartottak. Az osztályfőnök arról adott elő, hogy aki késik, az kap egy igazolatlan órát, és három igazolatlan óra az egy igazolatlan nap. Na, mi már az első órán elkéstünk. Elkezdett üvölteni, álljon elő az a három bestia, aki negyedórát késett az óráról. Rögtön megismert minket az első napon, lent cigarettáztunk az udvaron.