Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

CSALOG ZSOLT A vasember (1977)

tem, nagyon nem szerettem már az egész helyzetet, ezt a langy izét, amibe voltam; közbe mindig nőre vágytam volna én, de azér másik sínen futottam. Ültem egyedül, egy sarokba, néztem, hogy táncolnak — azt szeretem nézni. Akkoriba én már féltem, direkt féltem magamtól, féltettem az életemet — hát mi lesz ebből? sehova? semerre? hát mi lesz ennek a vége? Ültem, ittam. Elég idegen voltam ott, hát illendőségből mindig töltöttek nekem, én meg, ha töltöttek, meg is ittam. Ülök, iszom — egyszer csak érzem a hátamon, hogy valaki NÉZ. Mer ezt megérzem, ezt mindig nagyon jól megérzem. Megfordulok — hát ő néz. Akinek a Moszkva téren bemutattak. Külön ült ő is, egy cserépkályha mellett a sarokba, egyedül. Nem nagyon akartam én ott ismerkedni senkivel — huszonhárom éves voltam, mutatós srác, csak viszont a négy hónap alatt eléggé kijöttem a formából, meg valahogy úgy elvesztettem a hangomat. Odamentem azér, kérdeztem tőle, hogy akar-e inni, töltsek-e — nem, ő nem iszik. Jó, hát mit csináljak akkor? Alltam ott valameddig mellette, aztán visszamentem az én sarkomba, néztem tovább a táncolókat. Közbe meg jól bevakszoltam! Lement a szalag, valaki cigánynótákat tett fel — na, erre hirtelen rám jött a jókedv. „Hej danáré", meg „Főztem neked szárazbabot eleget" — na, hát mint a kávé, olyan volt ez nekem, csudára szeretem — fölpattantam, elkezdtem ott nekik szólót táncolni. Leültek kötbe a padlóra, nézték, én meg adtam a műsort. De vastagon! Míg össze nem csuklottam. Volt ott egy dívány, azon végigdobtam magamat, aztán el is aludtam, úgy, ahogy voltam. Arra ébredtem, hogy ott ül a lány mellettem, borogatja a fejemet. Úgy éjjel három körül lehetett ez — hát, jól beszedtem, aludtam egyet! Ott ült, ápolt — na, így kezdtünk el dumálni. Úgy öt óra felé kezdett széjjeloszlani a társaság. Elindultunk át Pestre, még sötétbe. Négyen. Még egy csaj — annak is én kellettem volna,jött utánam —, meg egy fiú, az meg a csaj után jött, meg mi ketten. Elmentünk őhozzá, a Csengeri utcába, csak onnan sikerült valahogy lekoptatni a másik kettőt. Huszonnégy éves múlt a lány, egy évvel meg három hónappal idősebb is nálam. Volt már otthona — az lett aztán a kettőnk otthona, nyolc évre. Ahogy a másik kettő végre lelépett — világos reggel volt már —, megágyazott kettőnknek. Innentől már jól emlékszek, addigra kitisztult a fejem. Félt tőlem — utólag mondta el, úgy tudtam meg. Félt, mer valaki ott a bulin olyan híremet költötte, hogy rabiátus vagyok, ha megkívánok egy nőt, goromba leszek — azok nemigen tudták még, hogy mi újság nálam már négy hónap óta. Megágyazott ott kettőnknek, és lefeküdtünk. Én még akkor azt se tudtam, hogy hívják!