Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

CSALOG ZSOLT A vasember (1977)

kellett volna vinni, hogy jobb legyen, meg ezután hogyan kéne: Meg a feleségemről gondolkozók — legtöbbször őróla. Mer nős voltam, volt feleségem, nyolc évig. Nyolc évig éltünk együtt, nagyon szerettük egymást. Aztán nyolc év után — mint egy rossz filmbe. Reggel azt mondta, elmegy orvoshoz, mer meg van fázva. Elment. Többet nem láttam. Láttam egyszer egy filmet, ott volt ilyen. Hogy pirosba állt a kocsi az utcán, nagy dugó, várni kell, egyszer azt mondja a férj: — Pillanat — aszondja —, kiugrok, veszek gyufát! — kilépett — többet nem jött vissza. Nahát, ugyanígy! Éjjel még együtt aludtunk, átöleltük egymást, a feje itt a vállamon; reggel indulnék munkába, mondja, hogy ő elmegy ma orvoshoz, mer lázas, taknyos, influenzás. Háromnegyed tizenkettőkor még fölhívtam a munkahelyén: — Na — mondom —, hogy vagy? Voltál esztékába? Nem, még nem volt, mer nagy forgalom volt — fodrászüzletbe dolgozott —, nem akarta otthagyni, majd inkább a délutáni rendelésre megy, aszondja. Úgyhogy csak fél hét körül jön haza. — Jó — mondom —, de siess azér! — Jó — aszondja —, sietek! Többet nem láttam. Hát ki érti ezt? Hát nekem ez egy olyan pont volt az életembe, hogy — hát szóval, ez tönkretett. Földhöz vágott! Két éve már. Még egyszer láttam azután a feleségemet, öt hónapra rá, a tárgyaláson. Aztán azóta se. Itt maradtam egyedül, kifosztva. Állok a gépnél, dolgozok. Közbe meg gondolkozók— lehet, belefér. Van min gondolkozni, mer tele vagyok emlékekkel. Pedig öreg nem vagyok még — de tele vagyok. Olyan vagyok: én minden emléket elteszek. Egész gyerekkoromtól, minden vackot — például minden levél, amit életembe kaptam, megvan! Tizenhárom éves korom óta! Levelek, meg minden szar cetli, még mozijegyek is! Van már vagy félmázsányi ilyen emlékem otthon, és akkor, ha eszembe jut, előveszem, átnyálazom, olvasom — és minden jön elő. Pedig kívülről tudom már az egészet! Úgyhogy tulajdonképp két példányba van meg minden emlékem, egyszer papíron, három nagy dobozba — egyszer meg a fejembe. Amikor itt dolgozok, akkor meg azt nyálazom át, ami a fejembe van. Én nagyon korán értem. Tizenegy éves voltam, amikor elkezdtem maszturbálni, még annyi se voltam, tíznél alig voltam több. (Emlékszek, soká nem tudtam meggyónni, mer nemcsak az, hogy szégyelltem, hanem hát nem tudtam, hogy minek mondjam. „Paráznaságra gondoltam" — így mondtam, pedig hát nem erről volt szó. Úgyhogy lehet, hogy bűnös is vagyok a vallás szerint, mer utána meg mentem áldozni — de hát nem magya-