Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

SALY NOÉMI „Itt élt és halt, mert másképpen nem tehetett"

Ide ballag le a Barossból Kanyurszky Gyurka bácsi, diópálinka-kóstoláshoz keresvén sürgősen segítséget. Itt „körülbelül mindenki megfordult, akit az éjféli vagy éjfél utáni óra a Belvárosban ébren talált. Jó, nagy kávéház volt a Báthory: felvevő képességéről csak annyit mondhatunk, hogy éjfél után otthont adott mindazoknak, akik akár csak a szomszédos Elked-, akár a Vámház körúti Kis Szikszay és a Vásárcsarnok-féle vendéglőkben megunták a kocsmai életet, és a kávéházi élet után vágyakoztak éjfélkor. Persze, jöttek a Báthoryba az egyéb vidékekről is, mert fokhagymás pirítósának és zöld borának hírneve messze kiterjedt a városban. Az akkori ínyencek egy-egy Báthory-pirítós kedvéért szép utat tettek meg. Kártyázni, biliárdozni, újságot olvasni, társalogni, politizálni mindig kényelmesen lehetett a kávéház nagy kerek asztala körül álldogáló nádfotelekben, mert zenészek halbsten nem jártak a kávéházba. (A szemközt lévő Ringer kávéház volt a tanyájuk.) [Az újonnan érkező vendégnek] a sörrel végezvén — »bundas« pirítós kenyérre támadt gusztusa, amelynek közepébe fogvájó volt szúrva, a fogvájón pedig egy gerezd fokhagyma. Egyébként jó zsíros volt a pirítós kenyér, hogy nem is lehetett csodálkozni, amikor a vendég, elfogyasztása után, azt kérdezte Seemann Károlytól: —Van még abból a vadkerti zöld borból, amit egyszer itt parádi vízzel ittam? Természetesen volt még a vadkerti zöld borból, mert az ilyesmi sohase fogy ki egy jó kávéházból. A főpincér egyszerre két parádi vizes üveget állított tálcán a vendég elé, mert a zöld bort régi parádi vizes üvegekben szolgálták fel. Csak a dugaszolásban volt különbség. [A bor elfogyasztása után a vendég] így szólt Károlyhoz: — Tudja, kedves barátom, mihez volna »gusztusom«? — Slágerhez — felelt a pohos főpincér szemrebbenés nélkül. — A mi slágerünk a párizsi ecettel, olajjal, hagymával feldolgozva. Külön gyártja nekünk a párizsir a hentesünk. [...] — Helyes. Párizsit fogok enni ecettel, olajjal, kicsit megborsozott, karikára vágott hagymával. De közben nem mondhatok le egy pohárka diópálinkáról. így szólt a vendég, és ugyanakkor elvonva tekintetét a mennyezetről: a kávéházi kasszában ülő idősebb és terjedelmesebb hölgyre irányította, mintha megértést keresne. A hölgy mosolyogva és igenlően intett a kávéházi kasszából, és mint egy régi operaénekesnő, oly dallamosan mondta: — Hogyne volna diópálinka a Báthory kávéházban! Habár ez más kávéházakban nem szokásos..." Balaton A Rákóczi út-Szentkirályi utca sarkán állt politikus-kávéház 1894-ben nyílt, tulajdonosa, Tihanyi József művelt ember és nagy műpártoló volt (Lajos fia kiváló festőművész lett). Krúdy — átlátszó rejtjelezéssel — erről a helyről adja az egyik legrészletesebb leírást: „... Regényi, mintha tegnap fordult volna meg utoljára a körbenforgó ajtó körül, amellyel Balatoni úr, a Tihany kávéház tulajdonosa, nevezetessé és modernné akarta tenni üzletét a fővárosban. A kávéház voltaképpen egy nagy oszlopos te-