Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

FRÁTER ZOLTÁN Szecessziós emberek

zsával is csábítja közönségét az Iparművészeti Múzeum s a Vígszínház. Kíváncsi járókelők nézegetik a szabadkőművesek központi épületét a Podmaniczky utcában. Minden elődjénél elegánsabb és praktikusabb, sokféle cikket egy helyen kínáló áruház létesül ugyanekkor Hölzer Divatház néven a Kossuth Lajos utcában. 1897. február 16-án, a városképet is meghatározó Vámház téri Központi Vásárcsarnokkal egyidőben, látványnak sem utolsó csarnokok nyílnak a Hold utcában, a Hunyadi téren, az István (Klauzál) téren és a Rákóczi téren. Az utcákon nem lehetett közlekedni, mert mindig köveztek — emlékszik Budapest „újkorára" az író, hozzáréve, hogy évekig ezen csodálkozott leginkább a városban. A fővárosba érkező Krúdy legnagyobb élménye mégis minden bizonnyal a Városliget területén megrendezett Ezredévi Kiállítás lehetett. Mintha elvarázsolt világban járt volna a vidéki fiatalember: úgy vették körül az ide zarándoklót Ősbudavára mularónegyedének áltörténelmi, törökös építményei, ódon kastélyai, Vajdahunyad vára törrénelmi stílusokat megörökítő épületegyüttesének falai. Amit itt lát, amivel itt szembesül, egész életművére hatni fog. Az egymás mellett létező, egymással keveredő korszakok, az évszázados különbségeket jelképező házak mesebirodalma, a megidézett múlt kulisszái. A megállított idő, ami egyszerre valóság, egyszerre díszlet itt. Amit a Keleti pályaudvarról kilépve nyomban érzékelhetett, s ami később is, nap mint nap legyőzendő, meghódítandó terra incognita maradt: Budapest, a lehetőségek városa. Körutak, színházak, villamosok, kávéházak, szerkesztőségek. Bármikor utazhatott a millenniumi ünnepségekre elkészült földalatti vasút kocsijain, láthatta az állomások jellegzetesen keleties pavilonjait akár a Deák téren, akár a Gizella téren. Átsétálhatott a rácsos kiképzésű Ferenc József hídon, melynek látványa meglehetősen „iparizálttá" modernizálta a főváros arculatát. Már ebben az időben vasárnapi kirándulások kedvelt célpontja volt a mesés hangulatú zugligeti villamos-végállomás és környéke. A látvány alapvetően eklektikus ugyan, de határozottan megjelenik már a korszak új stílusa — az új korszak stílusa — a szecesszió. Iparművészeiben, építészetben, irodalomban egyaránt. Amikor Osvát Ernő A Hét 1899. március 12-iki számában a Lötz Károly tiszteletére kiadott Albumot minősíti, kissé fanyar csodálkozással állapítja meg: „Egyszerű, a szecesszió korában szinte szecessziósán egyszerű." A gyermek Karinthy pedig ezt jegyzi fel naplójába — helyesírási hibákkal — 1900 februárjában: „Sajnálom ha e modor nem tetszik valakinek, most a secessió századát éljük s igy mindent megfordítva nyakatekerve kell előálitani máskép unalmas rémül." Noha az ország főváros-központúsága nem volt olyan mértékű, mint 1920 után (a váradiak számára például nem is Pest, hanem egyenesen Párizs volt a mérce), s a szecessziónak országszerte akadnak szép példái, mégis, a Budapesten megtelepedő tizenkilenc-húszéves Krúdy a vidéki Magyarországhoz képest egy másik, új világot lát maga körül. Új környezettel, új eszmékkel, új hangulatokkal, új emberekkel ismerkedik. S az új stílus nemcsak írásaira, műveire nyomja rá bélyegét, hanem emberi