Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

FÁBRI ANNA „Mit lehet írni Pestről?"

a teljesség illúzióját keltő városképeket is megjelenítenek: párába vesző tornyokkal a pesti, és messzeségbe tűnő hegykoszorúval a budai oldalon. Krúdy pesti regényei

14 általában az utcákon járók (és a nem túlságosan sebes iramú közlekedési eszközöket használók) szemszögéből mutatják meg a város életét, s így kisebb látószögű (utcákat, tereket, épületeket ábrázoló) képek sokaságát alkotják meg. Feltűnő, hogy a regények hősei, akik túlnyomórészt írók, milyen sokat vannak az utcán: ez egyik legfontosabb életszínterük.

1 Ezek a fiatal vagy Fiatalságuk emlékeivel bajlódó írókés költők vidékről kerültek Pestre (akárcsak egykor Krúdy maga), s az otthontalanság nyomasztó érzéseit is enyhítő felfedezési szenvedélytől hajtva járják a várost. Szinte refrénszerűen ismétlődő mondatok, bekezdések tanúsítják, hogy legtöbbjük (szinte mindegyikük) modellje az ifjú (18 éves) Krúdy volt, aki a „nagymama pakktáskájával" felszerelkezve jött cl kelet-magyarországi szülővárosából, hogy „dicsőséget és hírnevet" szerezzen magának. Az író nagy megjelenítő erővel és némi (ön)iróniával rögzíti olvasóiban, hog)' a távoli vidékekről elinduló fiatalemberek népes serege mint megannyi magyar Rastignac érkezett a 19. század végén a fővárosba: „Némelyik vonat szűz vidéki havat hoz a vasúti kocsik tetején, izgatott utasok állnak a kocsikban, poggyászaik mellett [...] h Bór első nagyobb lélegzetű művei között is akadt a fővárosi életnek szentelt regény, a már említett Az aranybánya (1901), ő maga 1913-ban megjelentetett könyvét, A vörös postakocsid nevezte először így. is Marái Sándor Szindbád hazamegy című regényében a pesti utcák vándoraként szerepelteti magát — a meg nem nevezett — Krúdyt is. Fiatalemberek jönnek északról és keletről e vonatokkal, gyanakodva nézegetik zsebórájukat, fejüket csóválják, ha valami okból, ha valamely okból a pályaudvar bejárata előtt bizonyos ideig meg kell állni vonatjuknak: mintha valaki várná őket. Pedig még senkit sem ismernek a városban. Ezután fogják megtalálni azt az embert, aki szerencsét vagy szerencsétlenséget hoz rájuk. Izzó ambíció és érvényesülési vágy üdvözli a sörgyárak füstölgő kéményeit. El vannak szánva mindenre, hogy erőszakosan helyet szorítsanak maguknak a pesti gyalogjárón. Nem engednek, akár a bulldogok. Némelyik azért jön, hogy kirabolja Pestet, a másik dicsőséget és hírnevet óhajt szerezni ott, ahol még senki sem hallotta nevét, a harmadik felfogadja magában, hogy elteszi láb alól a házigazdát, aki először szállást ad neki. Ki tudná pontosan megmondani a vidéki fiatalemberek gondolatait, midőn álmatlan éjszakákon előre kitervezik boldogságuk lehetőségét, mielőtt a vonatra felszálltak volna?"

16 Krúdy nem titkolja, hogy a diadalmas megérkezést az élet hétköznapjai követték, hogy hónapos szobák otthontalan lakói, az utcák vándorai lettek a hódítókból, és az elképzelt sikerek helyett a szemlélődés vigaszával kellett íróhőseinek (ahogyan a Krúdy-irodalom oly szívesen nevezi őket: alteregóinak) többsége, sokáig (szinte mindvégig) inkább csak megfigyelője u Krúdy Gyula: Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban. In: Krúdy Gyula: Mákvirágok kertje. Bp., 1961.342-343. old. S. a. r.: Barta András. A motívummal találkozhat még az olvasó, a többi között a Nagy kópé és a Rezeda Kázmér szép élete című regényekben, valamint Krúdy számos tárcájában, így például az Osvát Ernő emlékkönyvébe című 1923-as alkalmi írásban is.