Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

TANDORI DEZSŐ „Krúdy", „Pest"

minden írása, amely beletorkollik abba az egységes és egész álomvilágba, amelyből szükségszerűen, végzetesen, majdnem öntudatlanul szakadt ki. Nekünk történeteink vannak", írja az oly éles szemű Kosztolányi Dezső, „neki csak egy története van", de ezt már mondtuk. Az életével azonos. Meglepőbb már, hogy Kellér szerint „hűvösen és pontosan ismerte világát". Bár a viselkedése is (jellemeztük) erre vall. Az Üres fészek megjelenésekor, olvasom, a Gyöngytyúk utcában lakott. Ma ez a Gyulai Pál utca. Volt akkoriban London Szálló. Voltak „orfeumok". Krúdynak nem volt „rendes" íróasztala. „Téglalap alakú, lila csomagolópapirossal befödött asztalnál írt" (Kellér). lilére vége felé beiratkozott az óbudai kölcsönkönyvtárba. Érdekes, ahová én jártam könyvtárba felsős gimnazistaként, Krúdy Zsuzsa állt a pult mögött. Krúdy amerikai, orosz, európai világirodalmat olvasott. Persze, imádta Jókait, kedvelte Vas Gerebent. (De régjártunk a Vas Gereben utcában!) Czájzlik üzletéből hozatta végül a napi két liter asztali borát. Két üvegben. „Az üvegeket íróasztala elé, az ablakba kellett állítani" (Kellér). Hogyan élt, kérdi egyik életrajzírója, az eléggé rémes kronológiát is összeállító Szabó Ede, a Gyöngytyúk utcában és vidékén? Ismételten értesülhetünk róla: „Pest akkor még félig-meddig vidéki város volt" (magát Krúdyt idézzük itt, Szabó Ede nyomán), „...ingujjban üldögélő polgáraival, házikenyér illatú asszonyaival, kosztos asszonyaival, akiknek széles keblében jó szív dobogott." Krúdy egyébként nem túl válogatós, ha elragadja az „ábrázoló célratörés". Furcsa, mennyi szóismétléssel, tulajdonképpen henyeséggel, egyébbel sem rontja el a hangulat bűvöletét. íme: „Még nem voltam író, ám a Zerge utca kisasszonyai név szerint ismertek, egy derék, kövér asszonyság nagy fekete kakasát Krúdy Gyulának nevezte el, öreg barátaim, a kocsmázó, kuglizó polgárok politikai pályára szántak." — És: „Egy régi földszintes házban lakom, amelynek udvarán éjszaka elhányt kocsikerekekben, ócska abroncsokban lehet megbotlani..." Megindítóan a fiatalság beszámolós fogalmazás módja. Valamint: könnyen ismerkedett össze akár nevezetes férfiakkal is, ám „mégis többnyire nőktől tudtam meg például, hogy merre van a Kacsa utca, a Zöldvadász vendéglő, a divatos- és kalaposbolt a Belvárosban, a ráctemplom a Tabánban, a vasúti töltés Zuglóban, az újpesti határcsárda, a császárfürdői sétány, az óbudai Flórián-szobor, a Jánoshegyi út..." Csavarog, eleinte csak „nézi" az éjjeli életet. A Tabánról ezt írja így: „Az enyészet lakott itt: az a csendes elmúlás, ahogy a régi Buda lassan meghal..." Leírások, megtűzdelve önkommentárokkal. Milyen furcsa! Reflexív irodalom! Elcseveg velünk arról, ami a tolla alatt születik. Mintha közben összeszedné megint az erejét, hogy elmondja... mit is? Amit tényleg mondani akar? De hiszen az önref-