Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

SÁNTA GÁBOR Az Élet Álom

gerincek vagy disznókarajok alól került ki. A gombóc sertés májával volt gyúrva, de zöldség is volt benne, hogy ágyúgolyó keménységével meg ne ártson a legkényesebb gyomornak sem. A tálka szélére felhasított végű citromszeletek voltak függesztve, mégpedig három szelet". Miután ez nem igazán nyerte el a tetszését, a főszerkesztő — aki otthon szakácskönyvben tartja a pénzét — azt tudakolja a pincértől, hogy „volna odakünn a konyhában egy gyermekökölnyi nagyságú csontocska, valami húsmaradékkal, merr a húst már előzőleg lemetszették róla?" A csontrágcsálás után Szortiment úr velőt rendel forró húslevessel, pirított császárzsemlye-szeletkékkel és szegedi paprikával. Mindezt sörrel öblíti le. Az egy pohár borovicska és következményei című elbeszélés hőse, Kalkuttai úr, mielőtt a szerelme leveséhez látna, előbb egy pohár szcpesbélai „gyomorerősítő" borovicskát hajt fel, és néhány Szent János-retket ropogtat hozzá. A levest követően az asszony bőséges zsírban ázó libapecsenyét és sült krumplit tesz az asztalra az adóhivatalnok elé, aki élvezettel mártogatott, „miután a kenyér héját nagy hozzáértéssel levágta". És így tovább. Ezek az érzéki örömöket mindenek fölé helyező figurák szívesen és szakértelemmel beszélnek a táplálkozásról, az enni- és innivalókról, illetve azok elkészítésének és elfogyasztásának megannyi módjáról. Akad közöttük, mint Nyergesujfalusi, a szagok és illatok apostola (Emeletes /ak a Duna mentében), vagy a kipenderített, Falstaff-szerű Loncsos úr (A kidobott vendég), akik az evés és ivás helyett csupán előadást tartanak ezek nagyszerűségéről, azonban mindezt lenyűgöző szuggesztióval teszik. Zsanet Manci — az Egy pohár borovicska és következményei című elbeszélésben — a beavatottak közvetlenségével magyarázza Kalkuttai úrnak, hogy „némely doktorok, így például a tudor Kneip Sebastian is, a sáfrányról azt mondják, hogy méreg, mert segíti a májat a különböző arckiütések előidézésében, mégse lehet egy valódi levest sáfrány nélkül elképzelni. Színt ád a levesnek, habár fűszerértéke egyenlő a nullával. Széparcú a leves, mint azok a széparcú nők, akikben semmi tartalom nincs. A béltartalmat a zöldségek, így különösen a tőről szakított pirosodó paprikák, a megkomolyodott kelek, kiszélesedő krumplik, csontok, koncok, húsok adják". Az elvarázsolt vendégek fogadósnéja pedig egy tirolival beszéli meg, hogy „milyen módszer szerint szeretné eltenni télire káposztáját. Némely gerezdeket székely módon szeretne, gerezdekben, mert az effajta káposzta a maga hűvösségében, alája eresztett levében leginkább illik bizonyos pecsenyéhez, így a lacipecsenyéhez is. Másrészt a káposztát szeretné hosszú, igen finom szálakban eltenni, mert ez szinte nélkülözhetetlen a mindennapi háztartásban; de fontos, hogy a torzsák is be legyenek keverve a kockára vágott káposztába, mert annál nagyobb öröme nincs a káposztaevőnek, mint ha krumplidarab helyett valódi káposztatorzsára bukkan kutató fogaival. És az elteendő káposztalevelekről, az egészben megsavanyítandó káposztatorzsákról mennyi mondanivalója volt a fogadósnénak, mintha egy egész életre való rendelkezéseit adná ki!" E Krúdy-alakok valóságos epiku(reu)sai a „gyomor-novellák"-nak. Beszéd és szak-