Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)
SÁNTA GÁBOR Az Élet Álom
írókkal és költőkkel, Várkonyi Titusszal, Herczeg Elemérrel, Babay Józseffel és Kállay Istvánnal múlatta az időt. De a tabáni Görög és Fehérsas utca sarkán vendégeit váró Mélypincében is rendszeresen megfordult, ahol Szép Ernő, Márai, Zsolt Béla és kevésbé neves barátai-ismerősei körében szórakozott. A kocsmáros a bizalmas emberi közé tartozott, emlékkönyvébe a következőket írta 1931. május 21-én: „Ezennel bizonyítom, hogy Krausz Poldi Mélypincéhez címzett vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem". 18 Sőt, az öreg kocsmárost még a kórházba is becsempészték a barátok, amikor Krúdy már harmadik napja egy szót sem szólt. Mikor az író megpillantotta, kiugrott az ágyból és átölelte, mondván, „csakhogy érzek már valami hazai szagot". 19 A Krúdy Gyula éjszakáiról regélő híradások már életében fel-felbukkantak a különböző lapok társasági rovataiban. 1919-ben például feltűnt egy hírlapírónak, hogy a neves szerző „hűtlenné lett a pesti éjszakához". Kinyomozta, hogy Krúdy éjszakánként evezőt ragad, és a Margitszigetről átcsónakázik Óbudára valamely csapszék kedvéért. „Ez most Krúdy Gyula mindennapos esti kirándulása. Ezért nem látható mostanában Budapesten. Vannak, akik különcségnek tartják a viselkedését, de a beié Ruffy Péter: Krúdy kocsmúrosúnól. Újság, 1943. december 12. 26. old. A Fölé, fölé!... utalásai alapián (Bp., 1991.292-293. old.) Márai Sándor úgy hitte, ő látta utoljára az emlékkönyvet, amikor a német megszállás után elvitte hozzá a kocsmáros. „»Gyula is írt bele« — mondta rekedten. — »Tedd el, legalább ez maradjon meg.«" Márai nem fogadta el, így „az album vele pusztult, amikor a közeli napokban elvitték feleségével, Poldi nénivel együtt az újlaki téglagyárba, s aztán onnan tovább, a lengyelországi megsemmisítő telepre". A kocsmáros azonban avatottak csak a vállukat vonják és titkolódzva súgják: alighanem új regény lesz belőle." Antalffy Gyula szerint — aki értesüléseit a „beavatottak" egyikétől, Hargitay Istvántól szerezte — az író, „amíg bora előtt órákon át elüldögélt, félig éberen, félig alva egyre figyelte a körülötte levő asztaloknál zsongó embereket, hallgatta szavukat, leste mozdulataikat. Munkahely volt neki a kocsma, adatgyűjtés, élményanyagforrás. Asztaltársait is folyton beszéltette, maga ritkán szólalt meg, leeresztett szempillákkal fogadta magába az egymást követő históriákat. Részeg embert nem bírt maga körül, szemének egyetlen villantásával elparancsolta asztalától; annál jobban szerette a hosszan mesélgetőket, a gazdag emlékanyagot őrző, sokat próbált embereket. Asztaltársai egyúttal modelljei is voltak, ugyanakkor meseforrásai". 21 Az évtizedfordulón publikált írások állandósult színterének, a Tabánnak múlt századi hangulatot idéző világa valóságos menedéke az írónak. (Jelképes, hogy az ódon városrész voltaképpen követte Krúdyt a pusztulásba.) Miként ez, úgy Óbuda is a Senkik egyelőre még háborítatlan „szigete" a Margitszigetről történő kiűzettetés után. Ahová eddig elzarándokolt, immáron végleges otthonává vált. Amíg korábban az állandóságot idéző itteni kocsmák és ventú leite a megpróbáltatásokat; Zsolt Ágnes 1948-ban készített vele interjút, és közben az emlékkönyvet, az akkor hetvennyolc esztendős Krausz Poldi egyetlen értékét, közösen fellapozták. (A „Mélypince" Poldi bácsija emlékezik. Szivárvány, 1948/14.6. old.) 19 Ruffy Péter, i. m. 20 [?]: Hová tűnt el Krúdy? Színházi Élet, 1919/52.15. old. 21 Antalffy Gyula: Krúdy koronatanúi. Magyar Nemzet, 1964. május 14.7. old.
