Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)
KOZMA DEZSŐ Rezeda Kázmér szép élete
dogtalan ifjú egy régi gyűrűt keresett elő a holmijai közül, amely gyűrűt a hagyomány szerint egy Anjou-királynő nézegetett finom ujjain. Türkizkő volt a gyűrűben, a hűség köve. Elhatározta, hogy a gyűrűt elküldi a színésznőnek." A megfosztottság közös élményei lelnek egymásra ebben a párbeszédben, egymás részévé avatva valós tapasztalatokat, lírai emlékezést, lelki és rermészeti tájat, stilisztikai funkción túlmutató képi formát. Tudjuk, a regény kivételes sikert aratott, alig egy év alatt három kiadást is megért. A korabeli olvasó különös vonzalommal vette kézbe a hirtelen megújhodó Budapest színtereit, alakjait, új emberi kapcsolatait felfedező művet. Gondoljunk a művészileg kevésbé átlényegített, de a riporteri közvetlenséggel és frissességgel, személyes átéltséggel megteremtett színes tablókra, jól egyénített alakokra. S nem utolsósorban az írói szemlélet újszerűségére, a korhű leírásokra vagy azokra a részletekre, amelyekben régi redakciókba, csillogó úri szalonokba, mulatókba, az eseményszámba menő lóversenyekre kalauzol el az író. A városligeti színkör művészvilágába ilyenképpen: „A régi városligeti színkör fából volt, s Feld Zsigmond szerette színháznak nevezni intézetét akkoriban. Színkör volt a neve a bódénak, nyáron estenden nyitva voltak az ablakok, és a környék népe csoportba verődve hallgatta a nagy fák alatt a csengő színházi muzsikát. Szép világ volt itt. Bizonyára sokan gondolnak meghatottsággal a ligeti arénára, ifjúságunkra, egy elmerült szép szigetre, amely nyomtalanul eltűnt a tengerben. [...] A redakciókban az évszakok változása szerint Küry Klárit vagy a lenge nyári esték vidéki csalogányait volt szokás imádni. Az oxfordi diáknak színes szalagot varrnak a sipkájára, midőn az egyetemre beiratkozik, amely származását, rangját jelöli. A pesti hírlapíró akkor tette le a vizsgát, midőn istenítéletet tartott lapjában a gyönyörű Klári mellett vagy ellen." Az ilyen hangulatos leírásokat ma is többnek érezzük dokumentum-értékű „betéteknél". Marom év múlva, az Aranykéz utcai szép napok líraian romantikus történeteiben újra feltűnnek A vörös postakocsi ábrándkergetőinek lelki rokonai, a sosem teljesült álmok igézetében élők, a nagyváros idillhangulatába menekülők. A „csöndes lelkű" Nagybotos Viola „elfáradtan, fásultan utazott falura a nagyvárosból", az Aranykéz utcai ékszerészné „az orgonaillatot szerette a fodros mellű ingén", a virágárus asszony polgári egyszerűséggel berendezett lakásában „falusi illat áramlott", Szénfi úr „érett szilvafák illatát" fuvolázta az asszonyok fülébe. Városi szalont igazgató hölgye „csaknem azért lakott a fővárosban, hogy meggyógyítsa azokat a férfiakat, akik [...] álom és remény nélkül csavarogtak Pesten." Saját magának azonban egészen más jövőt szeretne. „FIázat veszünk falun, nagy kertet és hűvös, mély szobákat, régi cselédeket és egy pár lovat. [...] A háztetőn gólya fészkel és Bundásnak hívják a házőrzőt" — ígéri szerelmesének." il Krúdy Gyula: Aranykéz utcai szép napok. In: Krúdy Gyula: Szerenád. Bp., 1979.490. old. S. a. r. : Barta András.
