Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

KOZMA DEZSŐ Rezeda Kázmér szép élete

vekben más-más arcot mutató, más-más szerepre vállalkozó újfajta művészi magatartás, szemlélet, hangnem sokféle megvalósulásának lehetőségeit kínáló alakmásra. A regényt közlő folyóirat, A Hét szerkesztőjének küldött levélből ismerjük Krúdy szándékát. Talán nem is kellene emlékeztetni rá, hisz sokszor idézték. Mégsem érzem feleslegesnek néhány, témánkhoz szorosan kapcsolódó mondatát újraolvasni: „Dolgok, amelyek évtizedek óta élnek bennem [...] gondolatok [...] látomások, amelyek utcán, bálban, színházban történnek [...] emberi arcok, alakok és hangok [...] ismerősök, ismeretlenek [...] pesti vásár, amint valaki az ablakon át nézi a dolgokat. Az urak és hölgyek ruha nélkül közlekednek, a sánta ördög benéz a háztetőkön, a halottak igen jól tették, hogy elszöktek a városból."

8 Krúdy regénye nem olyan lemeztelenítő, mint amilyent a fenti sorok, illetve a „levél" itt nem idézett részei ígérnek. Adyt annak idején nem alaptalanul bűvölték el A vörös postakocsiálombeli tájai, lírai hangulatai. Sőt, úgy érezte, hogy a nagyváros majdnem lefokozza a vidéki emlékek meghittségét, szépségét, ezért aztán csak annyiban tulajdonít neki szerepet, amennyiben módot ad az emlékezésre azoknak, akik „a tegnapi ifjúságukat akarják megtalálni". Csak méltányolni tudja, hogy az író — úgymond — nem teljesítette mindazt, amit ígért, hogy ehelyett „eldalolta tegnapi ifjúságának boszorkányos muzsikájú dalát". A romantikus idill-hangulat egyik forrása ez alkalommal is az emlékek szubjektív újraélése, illetve a vidékről a nagyvárosba sodródott emberek érzelmi „kétarcúsága". Ezek a kétlaki szereplők ugyanis új életformájukban sem tudnak szabadulni a maguk mögött hagyott múlt nosztalgikusán felsejlő emlékeitől. Kétségtelen, Krúdy nem szabályos regényt írt („pompás kihágás történt a műfajszabályok ellen"), most sem igazodik a műfaj hagyományos igényeihez. Az érvényesülés lehetőségeit keresők körül zajló életnek kezdetben inkább a szereplők megfigyelése, beszélgetései által válunk részeseivé, hogy aztán — ahogy belemerülnek a nagyváros színes forgatagába — egyre inkább a vallomásos formák jussanak nagyobb szerephez. Horváth Klára és Fátyol Szilvia vidéki, állás nélküli színésznők a nagyváros múltból itt maradt, megkopott negyedébe érkeznek meg. íme, hogyan keltik életre a szociográfusi hűséget az emlékezés bensőségességével átszövő mondatok a közvetlen emberi kapcsolatokat még őrző városi tájat: „Régi pesti polgárházak voltak itt összeszorulva, szűk, mély udvarok, amelyek estalkonyatkor félelmetesen elnyúltak a messziségbe. Láthatatlan vizek folydogáltak a kikoptatott köveken, és az oroszlánfejű esőcsatorna már félszázad előtt beszüntette a szolgálatot. A búbos kövezet a kapu alatt rejtelmesen döngött, mintha tömérdek föld alatti lakó tanyázna odalent, a lépcső kanyarogva merészkedett a magosba, holott úgy ingadozott, mintha 8 Krúdy Gyula: A vörös postakocsi, lm Krúdy Gyula: Utazások a vörös postakocsin. I. Bp., 1977.9. old.