Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

EISEMANN GYÖRGY A város mint fikció és emlék

mény Zsigmond írói státuszára vágyva kezd beszélni, miután hintóval a Svábhegyre hajtattak. Józsiás egy épület láttán — tehát újra csak térponthoz kötődve — emlékezni kezd: „Gyermekkoromban azt beszélték erről a házról, hogy itt lakott a bolond Kemény báró, aki éjnek idején, késő ősszel a regényeket írta. Már egészen őrült volt, és rettegett az emberek társaságától. [...] Azt hiszem, én is meg fogok bolondulni. [...] O, mint szeretnék cserélni a bolond Keménnyel, ha olyan regényeket írhatnék, mint ő írt. Például a Zord idők-cx." (Sic!) Zsófiának persze nem tetszik e megoldás: „Sohasem tudtam elolvasni egy Keményregényt. Kissé unalmas volt a báró." Ez a Zsófia fog később a Duna jegén áriát énekelni A sevillai borbély-bó\, hogy szopránját segélykiáltásnak — az idézést illokutív beszédcselekvésnek— használva kimenekítse magát és Józsiást az életveszélyből. Az inszcenálás öntükröző művelete is gyakori a pesti regényekben: ahogy Álom eleveníti meg a képeket-alakokat, úgy vág ki különböző papirosfigurákat A vörös postakotsi-b-ATí Horváth Klára színművésznő, hogy eljátssza velük a budai korzó eseményeit — ahonnan elüldözték őket. Egy újabb formát képvisel e téren Rezeda Kázmér alakja, mely a fejlődésregény és a textuális eredet ötvözetéből képződik a fejlődési műfaj ekként való ironizálásaként. Rezeda Kázmért ifjúkori szerelme, Berta „nevelte", olvasmányok segítségével. Berta, aki egyébként „szép volt, mint Eszter és erényes, mint Zsuzsanna", és kedvenc írója Maupassant, elhatározza, hogy könyvek segítségével taníttatja meg Rezedával a saját „életét" (mármint Rezedáét), azaz egy alakot teremt meg benne. (Miközben — láttuk — ő maga is hasonló „teremtmény".) Előbb az Anyegin-x adja neki kölcsön, ezután Dickens egy regényét (Dombey és Fia), majd Andersen meséit és Boccaccio novelláit. A fiatalember természetesen azonosul olvasmányaival — ez jelenti „fejlődésének" stádiumait. Végül úgy „inszcenálja" a Boccaccio-novellákat, hogy az utcáról bemászik Berta szobájába, ahogy olvasta — a férj kis híján lelövi. Ezután válik elsőrendű cselekvésévé Rezedának a levélírás — vagyis a színre viteltől menekülve, a sokk után visszamenekül a jelenetezés forrásához és immár ellentétéhez, az írásművelethez. Az írás kultusza ekkor szembesül az inszcenálás aktusával, szatirikusán kifordítván az esztétizmust mint írást. Rezeda rokokó lábazatú asztalon ír, aranyporral kevert tintával, borítékát lila színű pecsétviasszal zárja. Olykor lúdtollat használ, s piros iniciálékat rajzol a pergamenre. Intertextuális mintái is az írás aktusát idézik: „írt, mint Anyegin Tatjánához: írt, mint Szindbád ezeregy éj szakai kereskedő — ő volt Henry III. francia király, és »navarrai Margitnak« írt poste restante a Vízivárosba". Később persze újra megkísérli az írás átfordítását cselekvésbe-jelenetbe. A tizedik fejezet (Estella) kezdete lényegében nem más, mint írásos szövegemlékek újrajátszása, csakúgy, mint a tizenegyedik fejezet öngyilkossági kísérlete, a Tosca egyik főhősét, Cavaradossit utánozva. Megemlíthető, hogy Krúdy másik visszatérő szereplője, Alvinczi Eduárd úgy hozható kapcsolatba egyik előképével, hogy annak ellenté-