Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

SALY NOÉMI „Itt élt és halt, mert másképpen nem tehetett"

tele minden fiatal írónak volt, nem kellett fedél nélkül kóborolnia az éjszakában, ha történetesen nézeteltérése volt a háziasszonyával: sokan aludtak zivataros napokban a kávéház szeparéiban..." Vele játszotta el a kávéház történetének legmorbidabb és legelegánsabb csibészségét. Négy újságírókölyök egy csüggesztő veszteséget hozó kártyás éjszaka után betért a „Nyehóba" Krúdyval, aki reggelit kért mindőjüknek, Reisz úr azonban csak neki volt hajlandó hitelezni. Krúdy „méltóságteljes nyugalommal elindult a telefonfülke felé... Talán negyedórába sem tellett, amikor hatalmas társzekér állt meg a Newyork szélesen kitárt ablakai előtt. A szekéren díszes és kevésbé díszes koporsók, amiket három markos legény szédítő gyorsasággal hordott be a kávéházba. A hajnali vendégek torkán megakadt a falat a borzalomtól [...] Reisz bácsi, a főúr és a fehér kabátos pincérek kétségbeesve rohamozták meg a koporsószállítókat: — Megőrültek? Mi jutott eszükbe? Koporsókar hoznak ide? Tüstént vigyék vissza! — Viszi az ördög — felelték a legények, örülünk, hogy leraktuk... Iderendelték, hát itt marad, kész, punktum. — Mi az, hogy iderendelték? Ki rendelte ide? — A nagyságos Krüdy Gyula író úr. Rohant erre Reisz bácsi, meg hanyatthomlok az egész pincérhad Gyula bácsi színe elé, aki bálványmozdulatlansággal ült a helyén. Kórusban könyörögtek: — Drága mester... Vigyék a koporsókat... Ne tegye tönkre a kávéházat... Gyula bácsi egyetlen lomha kézmozdulattal mutatott ránk: 59 Uo., 120-121. old. — Lesz reggeli? [Reisz úr] rendelt, harsányan, pattogva, olyan parancsoló hangon, ahogyan még sohasem hallottuk [...] a pesti kávéházak leghalkabb diplomatáját. Nem is egy, hanem három pincér hozta futva a reggelit: négyünknekhabos kávét, vajat, dzsemet, sonkát, szalámit, zsemlyét, fehér kenyeret... Gyula bácsi sört reggelizett, tegnap estéről melegített marhapörköltet, zöldpaprikát, rozskenyeret, utána egy vizespohárral feketét. Reisz bácsinak már könyörögni sem kellett. Krúdy intett a három legénynek, a kocsist is behívta: — Köszönöm, gyerekek— mondta. —A fuvart Reisz úr fizeti, meg a borravalót, fejenként 5 korona. Most eridjetek, isten veletek. Mindegyikkel kezet szorított, aztán félrebillent fejét a tenyerébe hajtva, lehunyta szemét... Talán most indul új útjára Szindbád... Tévedtünk. Gyula bácsi hirtelen nagyot kiáltott: — Fizetek! Nem akartunk hinni a fülünknek; Reisz bácsi majdhogy összeesett a meglepetéstől. Nem a kiáltás hangereje lepte meg, mint inkább a tartalma... [Meg a Krúdy zsebéből a márványasztalra kerülő nagy halom gyűrött bankó]. Megszégyenülten adta át a számlát Krúdynak. Gyula bácsi egy pillantást vetett a cédulára, és visszaadta: — Mondtam, hogy az egészet! [...] Cak-pak, a régit is mind, amivel a fiúk tartoznak. Reisz bácsi a szomszédos asztalhoz telepedett, előszedegette a régi számolócédulákat, és félórás matematikai művelet után,