Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA A Pesti Műegylet története

első igazi művészeti szenzáció Pesten, Zichy Mihály alkotásaival. Témaválasztását — amelyben nyoma sincs a hazai elemnek — erősen kritizálták. A művészeti viszonyokra ekkor már határozottan ártalmas a nemzeties demagógia. Az 1847-es kiállítás vége felé robban a hír: Zichy évi 6000 rubel fizetésért az orosz udvarhoz távozik. Nem valószínű, hogy a pesti sajtó hangja befolyásolta volna, de nem is teremtett vonzó közeget a művészi szabadságot áhító ifjak számára. A sokat emlegetett egzisztenciális ellehetetlenülés mellett az elkeserítően szűklátókörű kritika is közrejátszott abban, hogy java művészeink elmentek. A magyar tehetségek mennek, de jönnek az idegenek, Európa majd minden részéből: elsősorban Bécs, továbbá München, Antwerpen, Párizs, Brüsszel, Amszterdam, Düsseldorf, Drezda, Róma, Velence, Prága, Trieszt küld képeket. Többek között Johann (1793-1854) és Thomas Ender (1793-1875), Ignaz Raffalt (1800-1857), Johann Baptist (1797-1854) és Alexander Clarot (1795-1842), Jakob (1789-1872) és Rudolf Alt (1812-1905), J. M. Ranftl (1805-1854), ifj. Gauermann (1807-1862), Franz Xaver Petter (1791-1866), Franz Eybl (1806-1880), Remi van Haancn (1812-1894), P. J. N. Geiger (1805-1880), Bécsből M. E. Lotze (1809-1890), Karl Spitzweg (1808-1885), Albert Zimmermann (1808-1888), M. Bürkei (1802-1869), E. Adam (1817-1880), B. Adam (1812-1892), Peter von Hess (1792-1871), Münchenből Lodovico Lipparini (1800-1850), Natale Schiavoni Velencéből (1777-1859), Vaclav Mancs (1793-1858) Prágából stb. állították ki. Stiláris vonatkozásban jellegzetes változások kezdenek kibontakozni. Mintha gyarapodnának a valóság képei, mintha „prózaibbá" válna a témaválasztás. Sorra tűnnek fel a polgári zsánerek. A romantika szelídül, és átjátszik egy lekerekítettebb, lágyabb változatba, ahol a romantikus effektusok inkább csak érdekességként, dekorációként szolgálnak. Ilyenek a fényhatásokkal játszó „holdvilág-képek", a tűz játékait csúcsmutatványként előadó, de egyszerű, realisztikus témák. A pesti közönség még alig látott kiállítást, máris szembesült az első, progresszívnak tekinthető gesztusokkal a bécsi Waldmüller munkásságában. Kényes dilemma, hogy a szimpatikusán rebellis, de egyben vad modern, a napfény festői ábrázolására koncentráló, a természetességet követő mester vagy a rangosán konzervatív, emelkedetten idealizáló, a rajzosságot előtérbe helyező akadémiai szellem mellé álljanak. A sajtó közzéteszi, mely magyar művészek képei keltek el a leggyakrabban: Barabás Miklós, Szale János, Kaergling Henrietta (1810-1898), Gaal Gusztáv (műk. 19. sz. közepe) Tikos Albert, de vásároltak Schmidt József, Libay Károly (1816-1888), Schimon Ferdinánd (1797-1852), Borsos József, Laccataris Demeter, Marastoni Jakab és id. Marko Károly művei közül is. Már ez is bizonyítja, hogy az egyletet nem külföldi kezdeményezés, hanem belső igény, a hazai polgárosodás hozta létre, és a működés minden kényszerű hibájával együtt is jól szolgálta a hazai művészet ügyét. A magyar képzőművészet az 1840-es években az egyesület által vált nagykorúvá, ápolása hazafias kötelességgé.