Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA A Pesti Műegylet története

amelyhez egy ideig még a csendben megszűnő intézmény biztosította a széleskörű nyilvánosságot. A tárlatok Az első tárlat rendezését Grimm Vince (1810-1872) nyomdász, műkereskedő — és áldozatkész hazafi — vállalta, aki minden gyakorlat nélkül és a maga részéről nem kis anyagi áldozatokkal vitte sikerre a szokatlan rendezvényt. Az eredmény elképesztő volt. Vezető müncheni és bécsi mesterek művei jelentek meg, olyanok, akik még Bécsben is látványosságszámba mentek. Itt volt például a klasszicizmus istenített festője, Peter Cornelius (1783-1867), a historizmus nagymestere, Wilhelm von Kaulbach ( 1805— 1874), továbbá Carl Rottmann (17971850), Domenico Quaglio (1786/87-1837) a müncheni Kunstverein egyik alapítója, a hírneves Adam-festőcsalád két tagja, A. Zimmermann (1808-1888), Paál László későbbi tanára. A vezető bécsi mesterek közül kiállított F. G. Waldmüller (1793-1865), F. Amerling (1803-1867) és J. Danhauser (1805-1845) is. Ez utóbbi festő nagyszabású műve, a Liszt párizsi barátai körében romantikus szenzáció, és az ő nevéhez fűződik az első jutalom-műlap is, amelynek Anyaiápolás volt a címe. Meglepetés volt a pályakezdő fiatalok nagyszáma: BrodszkySándor (1819-1901), Weber Henrik (1818-1866), Molnár József (1821-1899), Kärgling Henrietta (18211873), Tikos Albert (1815-1845 u.), Heinrich Ede (1819-1885) és Libay Károly (1816-1888) neve ekkor kerül a nyilvánosság elé. Az ój tárlat nekik a legnagyobb nyereség; ezentúl van hol bemutatkozni, megmérettetni. A „derékhad" mesterei, Kis Bálint (1802-1868) Pestről, az óbudai Kann Flenrik (1813-1860), a Bécsben működő Roth Emánuel (1814-?) és Ginovszky József (1800-1857), valamint az egri Balkay Pál (1785-1846) változó színvonalat képviseltek. A legelismertebb pesti festő, Barabás Miklós (1810-1898) volt az egyetlen, aki új alkotással készült a tárlatra; 1840 tavaszán született a híres Galambposta, kiállítási sikerdarabnak. A katalógus szokás szerint feltüntette minden kiállító nemzetiségét és működésének aktuális helyét, ami számos vitára adott alkalmat ebben a kevert etnikumú városban. A jegyzék szerint a magyarnak tartott mesterek java külföldön élt, a legelismertebb közülük, id. Marko Károly (1791-1860) Itáliában, a többiek Bécsben vagy Párizsban dolgoztak. A Pesten élő külföldiek, Anton Einsle (1808-1871), Wilhelm Weide (1782-1856 u.) és Giaccomo Marastoni, a későbbi Marastoni Jakab (1804-1860), a kiállításon legtöbb művet felvonultató, betelepült itáliai mester, közepes tehetségek. Az első pesti tárlat műfaji megoszlása azonos volt a többi európai Műegylet kínálatával. A korszak két művészileg és erkölcsileg első műfaja, a históriai kép és a zsanér kevés, az ideálképek a zsáner-műfaj helyettesítői, mivel a középmezőny megelégszik művenként egyetlen rablóval, savoyarddal, odaliszkkal, koldussal, muzsikussal vagy leánykával. Az első tíz évben az olasz, osztrák és tót parasztok ábrázolása a gyakori, de az ötvenes évektől már a ma-