Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

ESZMÉK A KÖZTEREKEN - WEHNER TIBOR Budapesti szoborművek

emlékmű elhelyezésével, ilierve jóváhagyó véleményezésével, megítélésével polemizálok. Lugossy Mária emléklángot hordozó márványoszlopával végérvényesen megbontották a tér hangsúlyainak rendszerét, szétzilálták tengelyeit, durván beavatkoztak a történetileg kialakult összképbe. Idézem Vigh Tamás szobrászművész szellemes megoldás-tervét, amelyet a Lugossymű helyett indítványozott. A Kossuth Lajos téren úgy valósulhatott volna meg az 1956 forradalmát, hőseinek emléket őrző, a forradalom eszmeiségét hirdető monumentum, ha reggelente az Országházból kijönne két ember, és minden nap rakna egy tüzet, és késő éjszakáig táplálná, élesztené a lángot. Az emlékezők meg körű la 11 hatnák. Addig, ameddig a két ember kijönne tüzet rakni, addig lenne a forradalomnak méltó, eleven emlékműve a Kossuth Lajos téren, ott, ahol 1996 óta a furcsán beékelődő márványobeliszkbe vezetett gázvezeték fölött pislákol a láng. 1998. június 6., szóm•bal Melocco-laudációt írok a Magyar Örökség-díj átadási ünnepségére. A budai Várban, az Országház utca sarkán álló barokk lakóház homlokzatán, az épületsarok két falának találkozásánál 1976 óta látható az a Melocco Miklós-alkotta festett kőfaragvány, amely a Falon átrepülő apáca címet viseli. A szobrász e művét az úgynevezett alkalmi munkák körébe sorolta, amelyekkel „... az ember eltarthatja rögeszméit. ... Levegőben úszó szoknyája, illendően bokáig takart lábaival, a sarok egyik oldalán látszik, felsőteste, igen áhítatos arccal, csukott szemmel, imára kulcsolt kezekkel a sarok másik oldalából nő ki. Átrepül a falon." (Es zárójelben azt is jegyezzük meg, hogy bár az utcaszintről alig-alig észlelhető, a köpenyt összefogó övön latin felirat betűi olvashatók.) Ez a kis mű nem szerepel a budapesti útikönyvekben — mint mondjuk a Duna-parti Petőfi-szobor—, és ezt a munkát nem elemzik a művészettörténeti feldolgozások sem: pedig köztérinek, monumentálisnak nevezett szobrászatunk sarkalatos jelentőségű, különösen értékes alkotása a Falon átrepülő apáca. Mert nem az, ami, nem az, aminek a konvenciók szerint lennie kellene. Nem illusztráció, nem szabványelem, nem szobrásziparosi minta- vagy mesterdarab, hanem hallatlan érzékenységgel, különleges leleménnyel, művészi bravúrral az évszázadokat átölelő városszövetbe illesztett, varázslatos kis ezredvég-emlék. A megrendelő — mint a szobrászat egyik aktív alkotóeleme, rejtett résztvevője — ebben az esetben egy utcanévtáblát rendelt, amelynek az lett volna a funkciója, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a budai Vár Országház utcájában, egykori Országházában a XVIII. század második felében telepedtek meg a klarissza apácák. Melocco Miklós azonban mindig mást csinál, mint ami a megrendelő konvenciója, amely ebben az esetben valamifajta domborművei ékesített szöveges emléktábla lehetett. Am itt nincs szöveg, itt csak, illetve itt egy olyan plasztikai kifejezés van, amely minden fogalmi közlésnél többet sűrít és közvetít. Az apácák olyanok, olyanok voltak, hogy átrepültek a falon, kissé lerövidítve útjukat. Fontos mozzanat a mű helyének megválasztása, megteremtése is: a környezettel tökéletes összhan-