Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - MRAVIK LÁSZLÓ Budapest műgyűjteményei a két világháború között
nagyméretű 17. századi németalföldi és német, kisebb részben itáliai művekkel. Elsőrangú anyagát árverésen értékesítették. A maga idején a főváros nevezetessége volt ósdi pompájával. A Karátsonyi-palotát egyébként azért bontották le, bogy ott — Hitler jóindulatát megnyerendő— német birodalmi iskola létesüljön 9 . Látható, hogy a történelmi arisztokrácia fővárosi műgyűjteményeiben, noha korszerűbbek voltak, mint a vidéki kastélyokban lévők, természetes módon érvényesültek a családok tiszteletreméltó hagyományai. „Modernséget" keresni bennük oktalanság lenne, hiszen minden varázsuk a bennük megtestesülő történelmi atmoszférában és értékrendben állt. Ettől voltak nevezetesek, s a maguk korában már ritkaságszámba mentek az európai kontinensen. De léteztek olyanok is, amelyek, megőrizve a hagyományos stílusok iránti kötődést, a kor tudományos gyűjtési szellemét is a magukévá tették. Apja példáját követve gróf Andrássy Géza, majd fia, Manó például szisztematikusan gyarapították az örökül rájuk maradt nagyszerű ötvösgyűjteményt, elsősorban magyarországi vonatkozású darabokkal. 10 Akadtak továbbá olyan régi főnemesek is, akik befogadták a 19. századi nagy francia művészeti forradalom eredményeit. Ilyen volt az ifjabb gróf Andrássy Gyula, akinek megcsontosodott, de nyilvánvaló meggyőződéssel vállalt politikai konzervativizmusa kiválóan megfért a legfrissebb művészeti értékek nyílt befogadásával. Furcsa szerzetnek tűnik háromnegyed évszázad távlatából: királypárti, konzervatív, liberális egyszerre. Apjától hatalmas műgyűjteményt örökölt, részben régebbi családi hagyatékként; az „in effigie" felakasztott, Európa szellemi központjaiban utazgató és figyelő, szorgalmasan műtárgyakat szerzeményező majdani magyar miniszterelnök és közös külügyminiszter, idősebb gróf Andrássy Gyula megszerezte Rembrandt és Turner képeit, s többek közt egy nagy itáliai későreneszánsz bronzajtót is hazahozott. Míg az apa családi portréinak sorát a nem érdektelen, de etősen színpadias és zseniálisnak nem nevezhető német Franz Lenbach készítette, a fiú mindezt tudomásul vette, de maga másfelé tájékozódott. O inkább Rippl-Rónai arcképfestő tehetségét méltatta, s a magyar mestert jelentős megbízásokhoz juttatta; mint gyűjtő, a franciákra összpontosított, s Courbet, Rousseau, Harpignies, Monet műveiből szedett össze szép gyűjteményt. Megelőzve valamennyi műgyűjtőt, az ő — közéleti figyelemmel övezett és ezért követésre ingerlő— nyíltsága irányította rá a hazai gaz9 A gróf Karófsonyi-gyűjtemény árverése, A Magyar Királyi Postatakarékpénztár Árverési Csornoko. 1937. november.; Kunstbesitz Gral Eugen Karátsonyi, Grof Emmerich Károlyi, Budapest. Bearb.: W. Deutsch. Internationalen Kunst- und Auktions-Haus G.m.b.H., Berlin, 1930. február. 10 Andrássy Géza gyűjteményének rengeteg darabját állították ki a következő helyeken: Az Országos Magyar Iparművészeti Mázeum régi ezüstkiállításának leíró lajstroma. Szöveg: Csányi Károly. Iparművészeti Múzeum, Bp., 1927.; Erdély régi művészeti emlékeinek kiállítása. Bevezette Végh Gy. Iparművészeti Múzeum, Bp., 1931. Egyes tudós családtagok maguk is publikáltak az anyagból, lásd: gr. Andrássy Manó: Kiadatlan magyar érmék és pecsétgyűrűk a saját gyűjteményéből. In: Archaeologioi Közlemények, 1861. II. 49-64. old.
