Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - MRAVIK LÁSZLÓ Budapest műgyűjteményei a két világháború között
ezek nagy része Magyarországon maradt egészen 1944 végéig, 1945 elejéig, néhány töredéket pedig mindmáig sikerült az országon belül tartani. S bár Nemes Marcell 1919 után sikeresen talpraállt, és újabb nagyszerű gyűjteményeket hozott létre, tevékenységének érdemi része — Münchenbe költözése után — már külföldön zajlott, tehát nem igazán szerves része a magyar kultúrának. E nagyszerű produktum elvesztése volt a későbbi leépülés és pusztulás első jele, amelyet a tisztább fejű kortársak is ekként minősítettek. A régi főúri gyűjtemények a két háború közt A két világháború közt csaknem minden nagy múltú arisztokrata családnak voltak Budapesten mútárgyai, amelyek azonban nem mindig alkottak a szó modern értelmében vett gyűjteményt, hanem igen gyakran inkább a ranggal járó reprezentáció részei voltak, s a magas színvonalú, igényes lakberendezés céljait szolgálták. Éppen ezétt ritka köztük a koncepciózus, valamilyen szellemi rendezőelvet követő összeállítás; annál több gyűjtemény tűnik a múlt homályába vesző alapítás maradványának, amely sokkal inkább az alapító ősök, mintsem a kései örökösök gondolkodásmódját, világszemléletét tükrözi. Gyakran utal viszont a gyűjtemények jellege a magyar nemesség, főleg persze a főnemesség nemzetközi, külföldi rokonságára, illetve gyökereire. A régi idők örökségeként maradt fenn például az az anyag, amely Nemes Marcelle mellett a 20. század legnagyobb jelentőségű magángyűjteménye volt — ha tetszik, egy fejedelmi rangú gyűjtemény töredéke, ha tetszik, a 17-18. század egyik legnagyobb magyar szellemi teljesítményének emléke. Ez nem más, mint a korábban már említett fraknói Esterházy-kincstár, amelyet a háború vége felé hozott tulajdonosa Budapestre, s amelyet 1919-ben a Tanácsköztársaság népbiztossága annak rendje és módja szerint köztulajdonná nyilvánított 6 . A magyar művelődéstörténetnek erről a legnagyobb és legátfogóbb, értékét tekintve a legkimagaslóbb „tárházáról", egy alapjában véve 17. századi műfaj utolsó ép együtteséről készült ugyan leltár, de bemutatására már nem került sor. A család később természetesen visszakapta a gyűjteményt, de az Iparművészeti Múzeum letétjében őriztette, s ott a két világháború között többnyire látogatható is volt. A magyar és egyetemes viselettörténet, a díszfegyverek, a legszebb textilművészen emlékek mellett a kincstár legfontosabb részét a hatalmas mennyiségű ötvösanyag tette ki. Utóbbiban a magyar történelem számos emlékezetes pillanatának, nagy korszakának tárgyi emlékei, például Mátyás király díszserlege és kulacsa, a Szapolyai-serleg, a Losonci-kancsó mellett számos, részben az Esterházyaknak, részben más, 17. századi családnak (például a Thurzóknak) küldött uralkodói ajándékok sorakoztak. A gyűjtemény szinte minden 6 Dérári A.: A fraknói Esterházy-kincstár a történeti források tükrében. In: Galavics G. (szerk.): Magyarországi reneszánsz és barokk. Budapest, 1975.473-549. old.
