Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - RÓKA ENIKŐ Ernst Lajos gyűjteménye és az Ernst Múzeum
1896 körül meg nem gyökeresedett meg teljesen a korábban a Történelmi Képcsarnok által felvetett történeti ikonográfiái elv. A tárgyak hitelessége ellenére azonban a kiállítás egészében, díszleteivel, a história piedesztálra állításával a történelem sűrített, szükségszerűen idealizált képét adta. Ha a nemzeti hősök tetteit — legalábbis a történeti főcsoportnál — nem is kortársi teátrális ábrázolások idézték meg, minden részlet a nemzet kulturális és morális nagyságának bemutatását célozta, természetesen a hivatalos ideológiának megfelelően, azaz az uralkodó iránt lojális szempontból. A kiállítás a maga teljességében a nemzeti identitás, a „történelmi tudat demonstrációja" volt 29 , melynek hatására a látogató újra definiálhatta múltját és jelenét. 1912-ben, amikor az Ernst Múzeum megnyitotta kapuit, Ernst gyűjteményének históriai részét tíz teremben mutatták be. Az ezerév tíz évszázadra osztása a millenniumi programtervezetek között merült fel, később többen átvették, és még sokáig kí30 sértett a kultúra különböző tetületem. Ernst múzeumának ez a felépítése is a millenniumi szellemiség továbbélését példázza. Ám nemcsak a tervezetek és a megvalósult kiállítás történelemszemlélete hatott Ernstre, közvetlenebbül is kapcsolódott a Történeti Főcsoport tárlatához. Saját gyűjteményéből műtárgyakat— 15. századi magyar szenteket ábrázoló táblaképeket, történelmi hősök arcképeit, huszárok, testőrök képeit és néhány iparművészeti tárgyat — 29 Werner Hoffmann írta ezt o világkiállítások kapcsán, amelyek a milenniumi kiállítás mintái is voltak. Találó lenne a millenniumra egy másik, némileg szarkasztikus megjegyzése is, amely szerint a világkiállítások „a kollektív látványéhség legelői" voltak. Werner Hoffmann: A földi paradicsom. Bp., 1987.86-1 10. old. 30 Zichy Jenő javaslata szerint az ünnepségek része lett volna tíz kölcsönzött a kiállításra. A reneszánsz traktus emeletén külön szobát kapott a 17-19. századi magyar irodalom, itt Ernst gyűjteménye nagyobb számban volt képviselve. Összesen 13, magyar írókról, költőkről készített, tulajdonában levő arckép szerepelt, ami jelezte, hogy már ekkor ez volt gyűjteményének egyik legfontosabb tésze. A tárlat utolsó előtti termében zene és színházművészetünk emlékeit helyezték el. Később, 1912-ben saját múzeumában, millenniumi mintáta ő is külön termet szentelt a zenészeknek és színészeknek, és külön szobában helyezte el a magyar írókra, költőkre vonatkozó anyagát is. 31 ATörténelmi főcsoport kiállításán a folyosókat, termeket beborították a fegyverek és zászlók, a tárlókban okleveleket, korabeli iratokat, pecséteket, érmeket, régészeti leleteket állítottak ki. Részben olyan tárgyakat tehát, amelyek később — ha nem is olyan számban és hangsúllyal, mint itt — megjelentek Ernst gyűjteményében is. A Történeti Főcsoport kiállítására közgyűjteményeken kívül nagyobb részt magángyűjtők kölcsönözték tárgyaikat. Ezek szinte kivétel nélkül főnemesi származásúak voltak, akik kastélyaik díszeit, ősi, családi örökségeiket és saját gyűjtésük darabjait engedték át a kiállítás idejére. A Batthyány, Zichy, Andrássy és Esterházy családok anyagai között számban ugyan eltörpült az a néhány tárgy, amivel Ernst hozzájárult a kiállításhoz, mégis több szempontból példaértékű volt számára. Egyrészt felemelő évszázad kosztümös menete. Sinkó 1993, i. m., 135. old.; Vadas Ferenc: Programtervezetek a millennium megünneplésére (1893). In: ArsHungarica, 1996. l.sz. 12-15. old. 3i A kiállítás ismertetése a következők alapján: 1896-iki Ezredéves Országos Kiállítás. A Történeti Főcsoport hivatalos katalógusa l-ll. Bp., 1896.; Sinkó 1993, i.m., 138-141. old.
