A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)

SZEGŐ GYÖRGY A pesti mozi mint a profán gyülekezet temploma

szas evektől lesz neoklasszicista állami igénnyé. A tízes évekre eldőlt az évtizedes harc, ami a modernek, akkor a szecesszió nemzeti építészetének elhivatott harcosai, és a birodalmiak, az AI pár Ignác vezette eklektikus ízlésű csoport közt dúlt. Az utóbbiakjavára. Az elkötelezettség nélkül alkotó jó középszer látta: az állami nagy munkákhoz a nemzeti oldal nem jut hozzá, és ösztönösen a másikat követte, a bérház stílusfejlődése megáll. A mi házunk is a telekuzsora szisztémája szerint épül: két udvart vesz körül. A kisebbről a kapu nyílik, de ez az alacsonyabb szomszéd a Mai Manó-ház fotóműtermének természetes világítását is adja. A nagyobbik udvar alsó hatom szintjét tölti ki a mulató nagyterme, majd a színház-mozi nézőtete. A nézőtéri zsöllye 19 soros, középfolyosós, ez utóbbi nyilván tűztendészeti követelmény. A kétoldali egy-egy pillérhez, szeparészerúen leválasztva, egy-egy fülke simul, így a térbeálló pillérek látványa nem zavaró. Még két proszcéniumpáholy is volt elöl, a földszint így 650 főt fogadott be. A színpadi rész széles, de nem túl nagy zenekari árokból, tágas előszínpadból állt, amelyet középen függöny, illetve egy 6 méter széles mozivászon zárt le. Utóbbi ta hátulról vetítettek, úgy, hogy a gép már az átellenes, Hajós utcai házban áll, és a gépházat az udvaron átvezető folyosó kapcsolja a színpadhoz, amelynek két oldalszínpada is van. Az elrendezésből látszik, hogy itt inkább csak társalgási darabokra gondoltak és olyan szóló attistaszámokra, amelyekhez kevés hely is elég. (Emlékszem, gyermekkoromban, a hatvanas években is, még akadt olyan mozi Pesten, ahol a film előtt és a szünetben fellépett egy-egy varietéműfajt túlélt zsonglőr és bűvész. Ilyenkor a három-öt forint körüli jegyárra még 1,50 forintot rá kellett fizetni. Az Ipoly moziban még a hetvenes években is láttam ilyet. Fájdalmasan lecsúszott egzisztenciáknak tűntek az igen tehetséges fellépők. Ekkorra végleg megfordult a mérleg, amely 1920 táján még az élőműsor javára billent, és csupán a szünetekben játszottak egyegy némafilm-jelenetet.) A Renaissance-Radius Színház félemeletének középerkélyén 120 néző, a 16 páholy koszorújában további 60 fő fért el. Az előcsarnok fölé oldalkarzatszerűen nyúltak be az ozsonnázó galériái. Amikor néhány év múlva ismét átalakítás következett, a galériát egy új födémmel leválasztották, hogy ott irodákat és két — igen alacsony belmagasságú — lakást alakítsanak ki. Ezzel a főbejárat impozáns tere megszűnt, és az egész műintézet elveszítette azt a pazar belső eleganciát, amelyet az utolsó boldog békeévben kapott. Arra kell következtetnünk, hog^' az 1920-as évek vegyes moziszínház-mulató funkciója nem hozta többé azt az üzleti sikert, amelyet a Jardin d'Hiver még megtermelt. Különben miért is tették volna tönkre egy ilyen szűkkeblű átalakítással a belsőt? Ez is jelzi, az országban komoly a válság. Nemcsak itt fogy a közönség, a siker. A lényeg: nincs meg az a fizetőerő, amelyik a korábbi három évtizedben eltartotta a kultúrát és a vendéglátókat. Visszatérve a mi mozi-színházunk első emeletére, ott további 60 néző ülhetett a páholyokban. így összesen 890 nézőt fogadott be a színháztér. Ezen a — tulajdonképpen hatmadik — szinten a középerkély két oldalán folyosók vezettek az emeleti