A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)
VARGA BALÁZS városnézés
ról látszódjon. A Városlakók VIII. kerülete a sokféleség, a változatosság, az etnikai béke szigete. Dialógus alig van ebben a filmben, inkább különböző szituációk sorakoznak egymásra. Szabad és laza a szerkezet, a helyszín mellett egyetlen kapocs köti össze az epizódokat: a zene. Látjuk a böhöm rádiósmagnóval az utcát járó és gettó-slágereket éneklő roma lányokat, látjuk egy csendes zeneiskola tanítványait, látjuk a zsidó temetőt felkereső nagyapát és unokáját, és látjuk a kínai negyed hétköznapjait — mindenkinek, minden rétegnek, minden népcsoportnak megvan a maga közege és a maga zenéje. Mondhatnánk, hogy hamis és idealizált képe ez a VIII. kerületnek, csakhogy ez esetben a „dokumentumfilm" címke nem „egy darab valóságot" jelent. Salamon András filmje gondolatkísérlet, valóságvízió és valóságverzió, játék a „mi lenne ha" logika alapján. 8 Tények, élmények, szituációk és töredékek mozaikja, olyan benyomások nagymontázsa, amelyek az egymás mellett élés, a tolerancia, a nyugalom lehetőségéről szólnak. Ez is a VIII. kerület, legalábbis tán ez is lehetne. A Szabadság-szobor szeme Városnéző kőrútunkat zárjuk egy olyan rendező filmjeivel, aki hosszú évtizedeken keresztül szinte kizárólag nem városi környezetben játszódó filmeket készített. A nyolcvanas-kilencvenes években azonban 8 „Elegem volt mór a saját filmjeimből, úgy éreztem, ha nem csinálhatok egy olyat, amiben energia és életerő van, akkor kiugrok az ablakon" — mondta Salamon András a Városlakók Jancsó Miklós filmjei is visszatértek Budapestre, s egyben, a történelmi modelljátékok után, visszakanyarodtak a mába. Szatkasztikus, fekete humorú történetek ezek, és mindegyikben komoly szerephez jut a város, Budapest is. Akár az ironikus-katasztrofikus filmek sorozatát nézzük (Szörnyek évadja, 1986, Jézus Krisztus horoszkópja, 1988, Isten hátrafelé megy, 1990, Kék Duna keringő, 1992, A f/agy agyhalál, 1995), akár az előző évek abszurd haláltánc-játékait (Nekeni lámpást adott kezembe az Úr Pesten, 1998, ANYÁD! a szúnyogok, 1999), a történet helyszínei mindegyik esetben szimbolikus, történelmi pontot jelentenek. A Nyugati pályaudvar egykori királyi várója {Jézus Krisztushoroszkérpja), a New York palota udvara {A nagy agyhalál), a Lánchíd, a Kerepesi temető (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten) és a Szabadság-szobor (ANYÁD! a szúnyogok) egyaránt historikus levegőt árasztanak. Csakhogy ezekben a filmekben nyoma sincs a történelemmel szemben tanúsított komolyságnak vagy fennköltségnek. Az egyik esetben sajátos happening zajlik a történelmi levegőt árasztó falak között (Buharin, Lenin és Sztálin-idézeteket felolvasva pezsgőznek az urak a királyi váró falai között a Jézus Krisztus horoszkópja-ban, miközben a háttérben diszkófényes lakodalmas rockzenére mulat a jónép), a legújabb munkákban pedig mát úgy téblábol a szereplők többsége a történelmi színhelyeken, mintha tudomása sem lenne a múltról, bármiféle „előtörténetről". Mintha megcsúfoltatna az a véres-tragikus-komoly múlt, amely a falakból, az épületekből suszületéséró'l. „Nem vagyok szociális munkás." Szőnyei Tamás interjúja. Magyar Narancs (1998. április 9.), 28-29. old.
