Budapest ostroma - Budapesti Negyed 29-30. (2000. ősz-tél)
EÖRSI LÁSZLÓ Budapest ostroma, 1956
A felkelőcsoportok kialakulása 25 A forradalom kirobbanásától folyamatosan újabb cs újabb felkelő-csoportok alakultak meg az egész főváros területén. Összlétszámuk mintegy 15 000 főre tehető. Tagjai főleg fiatal munkásokból, segédmunkásokból rekrutálódtak, akiket meghurcolt, elkeserített, megalázott a sztálinista rendszer. Az idősebbek közül többen megjárták a szovjet fogolytáborokat is. Többségük egyetértett a forradalom követeléseivel. A nyolc évig tartó terror tapasztalatával a diktatúra megszüntetéséétt és az ország füg?5 A felkelőkről, a felkelőcsoportokról szóló irodalomból érdemes néhány mondatban áttekinteni az eddig megjelent köteteket. A Kádár-korszak történészei, pl. Berecz János, Geréb Sándor-Hajdú Pál, Hollós Ervin, Molnár János, bár kutatásaikhoz felhasználhatták a levéltári forrásokat is, prekoncepciózus, alapjaiban hamis műveket írtak (Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956. Kossuth Könyvkiadó 1981.; Az ellenforradalom utóvédharca. Kossuth, 1986.; Kik voltak, mit akartak? Kossuth, 1 967; Ellenforradolom Magyarországon 1 956-ban. Akadémia, 1 967). Ekkoriban két memoár jelent meg Nyugaton: Pongrátz Gergely: Corvin köz, 1956, (Chicago, 1981), és Oltványi László: Harcok Dél-Budapesten (München, 1981). Legfőbb értékük, hogy az olvasók valamiféle képet nyerhettek a Corvin közi, illetőleg a pesterzsébeti-soroksári harcokról és a civil fegyveresekről. Azonban mindkét forrás rendkívül sok hibát, tévedést tartalmaz, tehát tudományos célból alig használhatók. Az 1982-ben megjelent Bili Lomax-kötef, a Magyarország 1956-ban — bár csak egy részében olvashatunk a felkelőkről — ebből a tárgykörből lényegesen több valós információhoz juthatunk.) Pongrátz ráadásul nagy súlyt helyezett arra, hogy vélt vetélytársait minél inkább (egyébként teljesen igazságtalanul) diszkreditálja. Sajnálatos módon a rendszerváltás áfa egyre több követőre talál. Közéjük tartozik Gajassy G. István, oki '56 elárult szabadságharc. Egy Széna téri szabadságharcos beszámolója címmel jelentette meg a könyvét 1998-ban. Ez a „mű" a kádárista propagandaművekhez hasonlóan ideológiai alapon íródott, óm mindennemű forrás mellőzésével, még csekélyebb igazságtartalommal. Főleg a Corvin közi harcokról, nem tudományos igénnyel készült Kovács Gábor könyve {Névtelen getlenségének kivívásáért fogtak fegyvert. A döntő többségük elég homályosan definiált „igazi szocializmust" akart, és a restaurációnak minden formáját elvetette. Mások inkább kalandvágyból, fegyverbirtoklásáért, később érvényesülési lehetőségekért csatlakoztak a forradalmárokhoz. Tevékenységükre — különösen a forradalom első napjaiban — főleg a spontaneitás volt a jellemző, hiszen távolról sem a legtudatosabb, legtájékozottabb társadalmi rétegek vettek részt a harcokban. A 23-24-ei éjszakától kezdődően a rendőröktől, katonáktól vagy raktárakból, laktacsillagok. Literátor, 1 993), valószínűleg az '56-os szervezetek tagjainak elbeszéléseit értékesítve. E sorok írója a Tűzoltó utcai (1993), majd az összes ferencvárosi felkelőcsoportról (1997) jelentetett meg kötetet (1956-os Intézet) a levéltári és a szóbeli források felhasználásával. Ezek közül az egyik legfontosabb az Angyal István Saját kezű vallomása volt (Pesti Szalon, 1991), amelyet a börtönben írt, vizsgálati fogságának kezdetén. Két interjúkötet is napvilágot látott: Pesti utca 1956 (Századvég—195ó-os Intézet, 1994. Főszerk.: Kozák Gyula, szerk.: Binderdorffer Györgyi és Gyenes Pál) és Orbán Éva: Üzenet a barikádokról (Kráter, 1996). Közülük az előbbi lényegesen több valós adatot tesz közzé, löbbé-kevésbé ehhez a témakörhöz kapcsolódik a honvédséggel, a rendőrséggel és az AVH-val kapcsolatos irodalom. A memoárok közül legérdekesebb és leghasználhatóbb Király Béláé [Honvédségből Néphadsereg. CO-NEXUS, 1989) és Szűcs Miklósé [Ezredes voltam 1956-ban. Szabad tér, 1989). A tudományos, feltáró munkák közül a rendszerváltás előtt Gosztonyi Péter Nyugaton megjelent tanulmányai, 1989-től Horváth Miklós kötete [Maiéter Pál. Osiris-Százodvég - 1956-os Intézet, 1995) tartalmazzák a legtöbb információt a budapesti harcokra vonatkozóan. Tanulságos Berki Mihály Hadsereg vezetés nélkül (Magyar Média, 1 989) műve is. A szerző még a Kádár-korszak idején végezte levéltári kutatásait, de a rendszerváltozásra való tekintettel az „előjeleket" félig átírta. (Négy év múlva következett be a teljes átértékelés: Pufajkások. Magyar Fórum Könyvek, 1993.) A kötet fő érdeme az adatbőség, ennek felhasználhatóságát azonban lerontja a rossz szerkesztés.
