Budapest ostroma - Budapesti Negyed 29-30. (2000. ősz-tél)

DOMOKOS GYÖRGY Buda ostromai

az ostromlókat, hogy még annak beérkezése előtt próbálják meg elfoglalni a Várat. Az északi oldalon azonban, a külső fal mögött, ott volt még a betöltetlen árok, ami szinte lehetetlenné tette a második fal leküzdését. A vezérkarban is hiányzott az egyetértés, így midőn augusztus 3-án a császáriak a roham elhalasztása mellett döntöttek, a bajorok már megkezdték a támadást, így Károly herceg is kénytelen volt katonáit harcba küldeni. A véres küzdelemnek itt csak annyi eredménye lett, hogy az Esztergomi rondellán újabb állást sikerült kiépíteni, de ez százak életébe került. A kudarc után fel kellett készülni a felmentő sereg elleni harcra, ezért Károly herceg elrendelte a circumvalláció megépítését. Ez, két végén a Dunára támaszkodva, a környező hegyeken áthúzódva hatalmas félkörben vette körül a keresztény tábort. A megfogyatkozott csapatok erősítésére ekkor érkezett meg Caraffa tábornok tiszai hadteste. Ok csalták lesre július közepén az egri törököket, akik 200 emberüket és parancsnokukat, Oszmán pasát is elvesztették a harcban. A felmentő sereg augusztus 8-án ért Buda alá, dc egészen 14-éig csupán tapogatózva próbálta felmérni az ellenség erejét. Károly herceg azonban már 13-án csatarendben eléjük vonult. 14-én a felmentő sereg támadást színlelt, miközben a császáriak jobbszárnyát megkerülve erősítést akart bejuttatni a Várba. Ezt a kísérletet a császári lovasság a magyar huszárokkal együtt meghiúsította. A törökök nem vállalták a nyílt csatát, és táborukat is hátrább vonták. A felmentő sereg kudarca lehetővé tette, hogy a keresztények zavartalanul folytassák az ostromot. A császári tüzérek a mai Városmajor utca végében állított ütegből Nyugatról oldalba fogták az Esztergomi rondellát, szétlőtték a fedett utat, a ravelin-szerű sáncot, majd rést törtek a nyugati kun inán. Ezen keresztül már közvetlen támadást lehetett indítani a második fal mögött védekezők ellen. Eközben igyekeztek a két fal közti mély árkot legalább a rés szakaszán feltölteni, az Esztergomi rondellán pedig lövegállást készítettek. Ez utóbbit különösen nagy bravúrnak kell tekinteni, nem csupán azért, mert mindez a védőktől néhány lépésre történt, hanem mert a rondella, mint mondottam, üreges szerkezetű volt, tehát hatalmas állványzatot kellett építeni, amely a lövegek súlyát elbírta. A bajorok augusztus 22-én egy térnyerő támadással is megpróbálkoztak, de csak átmeneti sikert értek el, mivel a palota romjai közé befészkelődött törökök 25-én visszafoglalták az István tornyot. A bajorok ezután kíméletlen ágyúzással tönkrelőtték az építményt és környékét. A nagyvezír sem nyugodott bele kudarcába, és augusztus 22-én, majd 29-én is segélycsapatot próbált bejuttatni a Várba, ezek azonban rendre elvéreztek az árokrendszerben rájuk támadó keresztények fegyvereitől. Amikor aztán megérkezett az erdélyi hadtest, már minden készen állt a döntő rohamra. A hadvezetés, tartva a kémektől, az utolsó pillanatig titkolta szándékát, s úgy tett, mintha a felmentő sereg ellen készülne. Szeptember 2-án délután végül megindultak a rohamoszlopok. A császáriak az Esztergomi rondellán, a feltöltött árkon keresztül, valamint a nyugati kurtina résén támadtak, bal oldalukon a brandenburgiak elterelő akcióval igyekeztek a védőket