Budapest ostroma - Budapesti Negyed 29-30. (2000. ősz-tél)

UNGVÁRY KRISZTIÁN „Sacco di Budapest", 1919. Gheorghe Mardarescu tábornok válasza Harry Hill Bandholtz vezérőrnagy nem diplomatikus naplójára

— mint azt a napló írója tudatja —, hogy a románok ellenségesen viselkedtek Romanelli olasz alezredessel. 1919. augusztus 28. Már Bandholtz tábornok augusztus 16-át tárgyaló naplójegyzeteinek az ismertetésekor leszögeztem, hogy a budapesti lakosság éheztetésének, az élelmiszerek eltulajdonításának és Magyarország kirablásának a kérdését egyszer és mindenkorra letátgyalom, és többet nem térek vissza rá, mivel ez alkalommal minden érvet ismertettem, ami a románok ellen felhozott vádakat megcáfolhatja. Ennek ellenére kötelességemnek étzem szándékomat megváltoztatni, mivel Bandholtz tábornok 1919. augusztus 28-ára vonatkozó kijelentései annyita különcködőén valótlanok, hogy nem lehet velük nem foglalkozni. Számtalanszor elmondtam, és még egyszer elismétlem — bár már nem juthat a megboldogult Bandholtz tábornok tudomásáta —, hogy a románok csak szigorúan a saját élelmezésükre szolgálé) javakat foglalták le, és semmi egyebet, de amikor az egész Budapest lakosságának az ellátásától kellett gondoskodni (ami a tornán megszállás idején 1 600 000-nél nagyobb lélekszámot tett ki), amikor szegényeket és hajléktalanokat (időseket, nőket és gyetekeket) kellett jóllakatni (a csapattest által felállított népkonyhákon), amikor kórházaknak kellett a szükséges élelmet előteremteni stb., akkor természetes volt, hogy onnan vettél, ahol kaptál, de ismétlem, az élelmiszerek nem azért vétettek el, hogy a Tiszától keletre, Romániába kerüljenek, és azért sem, hog)

r a román csapatoknak bőséges ellátást biztosítsanak, hanem csakis azért, hogy a kommunista kormányzat alatt — amikor az egyetlen létező élelmiszer a főzőtök volt-— kiéheztetett lakosság szenvedéseit enyhítsük.''

3 Bandholtz tábornok azt is állítja, hogy két vagon,arománokáltallefoglaltlábbelit is talált. Ez lehetséges és természetes is, mert ha a román katona a bolsevizmus eltörlésének és a rend fenntartásának érdekében arra kényszerült, hogy a magyar területen keresztül-kasul meneteljen, érthető, hogy mikor lábbelije felmondta a szolgálatot,'

1 és hazulról nem lehetett küldeni (a nagy távolság • A románokat (akik a román megszálló csapotok parancsnokságán egy olasz tisztben találtak szövetségesre) természetesen igen kellemetlenül érintette, amikor az olasz alezredes, Romanelli, 1919. augusztus 4-én, a Főtanácstól kapott állítólagos felhatalmazás alapján megpróbálta megakadályozni a román csapatok bevonulását Budapestre. Miután arra kérték, hogy mutassa fel ezt a felhatalmazást, és ennek nem tudott eleget tenni [ez hazugság! — U. K.], nem méltatták többé figyelemre. Másnap az alezredes visszajött, és levelet adott át a megszálló csapatok parancsnokságának, amelyben szemrehányást tesz, amiért ahelyett, hogy tekintetbe vették volna az ő közbenjárását, a parancsnokság nem csupán azt tartotta helyesnek, hogy augusztus 4-én bevonuljon Budapestre, hanem még parádézott is a főváros utcáin. Ezt a levelet a parancsnokság visszaadta Romanelli alezredesnek, és érvénytelennek tekintette, mert az előírásoknak nem felelt meg. Ebből állt az alezredes által keltett incidens, de senki sem neheztelt rá az augusztus 4-én és 5-én elkövetett gáncsoskodásaiért.