Koszorú Lajos, Erő Zoltán: Budapest-dilemmák - Budapesti Negyed 28. (2000. nyár)

TOSICS IVÁN Lakáspolitika — szociális várospolitika

elköltözések felgyorsulásához vezethet. Ebben az értelemben látszik fontosnak, hogy a Főváros lépéseket tegyen a lakásépítési piac élénkítéséhez szükséges feltételek megteremtésében. Fentieken túlmenően az új lakásépítés azért is fontos, hogy a leggyengébb állapotú, lakás céljára már ma sem megfelelő, ténylegesen felújíthatatlan állomány lecserélése nagyobb ütemben folyhasson, a városrehabilitációban egyes területeken az új építésnek és a bontásoknak a jelenleginél kedvezőbb arányait lehessen alkalmazni. A Koncepció már idézett lakásigény-számításai szerint a lakásigények növekedése miatt és az elköltözések számának csökkentése érdekében az 1996-tól számított 20 év alatt nagyságrendileg 100 ezer lakásnak kellene felépülnie Budapesten. Reális megfontolások szerint a lakásépítés üteme csak fokozatosan növelhető évi 4 ezerről 6 ezerre, és azon is csak fokozatosan lehet változtatni, hogy az új építés zöme jelenleg a külső területeken valósul meg. A Koncepció szerint a belső területeken és az átmeneti zónában a lakásépítés fokozatosan növekszik, s az időtávlat vége felé megközelíti a külső területi építés nagyságrendjét. A Koncepció területi vizsgálatai kimutatták, hogy a lakásépítés céljára jelenleg fenntartott területeken a szükséges új lakásszám 3/4-énck megépítésére van csak lehetőség. Ezért a Koncepció határozottan azt javasolja, hogy a Főváros lépjen fel kezdeményezőén új lakóterületek kijelölésében, főként az alulhasznált átmeneti zónában, kiemelten annak a Dunával határos, környezetileg kedvezőbb részein, továbbá a korábbi iparterületek egyes környezetileg elfogadható részeinek átépítésével. (A Koncepciónak ezek a területi javaslatai nagyrészt kapcsolódnak az átmeneti övezet kulcsfejlesztéséhez, a Körvasúti körúthoz.) A lakásépítési program teljesüléséhez alapvetően szükséges tehát, hogy a városnak a központhoz közelebbi részein, ezen belül az átmeneti zónában újabb területi kínálatot biztosítsanak. Az új lakásépítés zöme még így is a külső kerületekben történhet, ahol az infrastruktúra egyelőre hiányzik; itt az „infrastruktúra-feltételhez kötött" területek ütemes előkészítése a legfontosabb feltétele a program megvalósításának. Az új lakásépítésnek a mai alacsony szintről való elmozdításában a Fővárosnak korlátozott, közvetett szerepet kell játszania. Ebben egyrészt az egyes kerületekkel közös tulajdonban lévő, lakásépítésre részben előkészített (pl. IV., Káposztásmegyer) vagy egyelőre csak részben előkészített (pl. III., Mocsáros) területekre támaszkodhat, továbbájavasolható egyes nagyobb városrehabilitációs akcióterületek „beindítása", illetve az, hogy a nagyobb összefüggő üres területeket (pl. VIII., Futó utca) a vállalkozói lakásépítés számára kedvező pozícióba hozzák. Másrészt fontos a már megalakult vagy megalakulóban lévő, kerületekkel közös tulajdonú városfejlesztő társaságok szerepe. Ezeknek a vállalatoknak elsősorban ingatlanfejlesztő— tehát nem beruházó-építő — vállalatoknak kell lenniük, amelyekben a főváros (az érintett kerülettel, bankokkal, magánszereplőkkel együtt) megfelelő tulajdonrésszel rendelkezik. A vállalatok a nekik átadott vagy általuk megvásárolt és „feljavított" infrastruktúrájú, megközelíthető és rendezett ingatlanokat fejlesztőépítő vállalatoknak adják el. Az ingatlanfej-