A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

A Kerepesi úti temető másfél évszázada

pantheonizáció szerepe a meghatározó, mivel a reprezentatív magyarországi temetkezés soha nem szerveződött egyetlen kizárólagos központ köré. 1860 és 1885 között, mint majd látni fogjuk, Pest lakossága inkább kényszerűségből, mint divatból temetkezett ide, és csak a századfordulóra vált meghatározóvá a hivatalos, állami szintű preferencia és a presztízs szerepe. Nagyon fontos, hogy kiket temettek ide 1860 előtt, és nagyon érdekes, hogy kiket 1952 után. A Kerepesi úti temető egy jelentős része az elmúlt évtizedekben mégis helyrehozhatatlanul tönkrement. Ezt a folyamatot a második világháború pusztításai indították el, majd az tetézte be, hogy 1952-től 1994-ig zárt temetőként egzisztált, és nem tudott természetes módon működni. 1957-től szigorúan szabályozták az itteni temetkezést, és a jeles személyiségek, elsősorban a művészek és a tudósok többsége nem itt kapott sírhelyet, sok esetben még akkor sem, ha ez elvben lehetséges lett volna. A temető régi arculatának megőrzése a hatalomnak nem állt érdekében, így az döntő módon átalakult: területéről rengeteg nem odavalónak ítélt síremléket eltávolítottak, és más temetőkbe telepítettek vagy teljesen felszámoltak. A második világháború előtti évtizedek urbánus temetkezési kultúrájáról ma a Kerepesi úti temetőben csak nagyon kevés részterület ad hiteles és autochton képet. A temető egy jelentős része ma inkább emlékeztet egy rosszul sikerült szabadtéri múzeumra, mint egy nemzet első számú sírkertjére. Emellett szinte teljesen hiányzik a köztudatból, és ha mégis szóba kerül, akkor még mindig elsősorban munkásmozgalmi temetkezőhelyként. Ez az egyik, de korántsem az egyetlen oka annak, hogy a Kerepesi úti temető — az őt hirdető prospektusokkal ellentétben — ma nem „az egyik legteljesebb európai Nemzeti Pantheon", és valószínűleg soha nem is lehet azzá. Emellett nem nevezhető „összefüggően megmaradt sírkertnek", és végképp nem „Európa legnagyobb szabadtéri szoborparkjának". Jelen tanulmánynak, valamint a hozzá tartozó adattárnak mégis az a talán legfőbb feladata, hogy felhívja a figyelmet erre a temetőre, amely nemcsak a ma is itt nyugvó több ezer neves személy miatt jelentős, hanem az itt található, valóban értékes műalkotások miatt, és mint parkosított terület, mint a „zöld ív" fontos — a Városliget és a Népliget közötti — láncszeme is. Terjedelmi okok miatt nem vállalkozhattam a temető bemutatására minden szóba jöhető aspektusból, csupán egy történeti áttekintésre, röviden kitérve a százötven év legfontosabb eseményeire és jelenségeire. Kiemelt részletességgel kerülnek szóba a temető azon területei, amelyek megmaradt részletei máig őrzik eredeti állapotukat (például a falsírboltok, a Deák-mauzóleum környéke vagy az árkádsorok). Valamennyi itt eltemetett neves személy felsorolása, legalábbis a tanulmányon belül, értelmetlen lenne: erre szolgál az adattár, amely évek munkájával készült, elsősorban közvetlen gyűjtéssel, másodsorban a már meglévő kiadványok kritikus figyelembe vételével. Szorosan kapcsolódik a tanulmányhoz, mivel a temető ma is meglévő neves sírjairól ad tájékoztatást, parcellánként összegyűjtve, topografikus rendben. A Kerepesi úti temető legnagyobb