A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

A Kerepesi úti temető másfél évszázada

leum (Czigler Győző és Szécsi Antal alkotása), a Kéler-Bielek sírbolt (Schulek János 1907-ben elkészült bíres műve), valamint egy Stróbl Alajos és egy Zala György készítette síremlék is (báró Kochmeister Frigyesé, illetve Pékár Imréé). Ezeken kívül egykor itt állt például Pisztóry Mór közgazdász, Horváth Pál 1848-as alezredes, Göhl Ödön numizmatikus, Pauler Gyula történész, Pauler Ákos filozófus, Feszty Adolf építész, Aggházy Gyula festőművész vagy Tomori Anasztáz mérnök sírja. Néhány síremlék a Farkasréti temetőbe került (például Lipthay Sándor műegyetemi rektoré) vagy a Kerepesi úti temetőn belül kapott új helyet: innen került a 34/1. számú parcellába Fodor József, a 19/1. számúba pedig Fésűs György és Bérezik Árpád sírja. Ligeti Antal, Királyi Pál József és Morelli Gusztáv koporsója is a Kerepesi úti temetőben kapott új sírhelyet, de eredeti síremlékük nélkül (Ligeti sírján egykor Donath Gyula egy műve állt). A százhetven falsírbolt, valamint a 49. és az 50. parcella egy részének felszámolásával mintegy levágták a temető északkeleti sarkát, és ide egy új falat építettek. A kisajátított területen a Gumigyár egy új egysége épült fel. A temető ekkor kapta meg mai alaprajzát, és területe így csökkent le mai nagyságára (ez majd csak az 1990-es években módosult újra, a falakon kívüli új parcella, a „Funária" megnyitásával). A felszámolt falsírboltok egyikéből emelték ki az 1950-es években a magyar jakobinus mozgalom hét kivégzett vezetőjének hamvait is. A koporsókat még 1914-ben találta meg Budán, a Városmajorban — az egykori Vízivárosi katonai temető falain kívül — Bartucz Lajos antropológus (Gárdonyi Albert levéltári kutatásai nyomán). A hét koporsó a Fővárosi Levéltárba került, majd 1926-ban a Kerepesi úti temető egy már nem használt falsírboltjába. Ennek helyét Károsy Pál 1938-ban pontosan megadta, tehát nem igaz, hogy a jakobinusok hamvainak hollétét véletlenül fedezték volna fel a falsírboltok említett szakaszának kiürítése során. Már 1946-ban felmerült, hogy Budán kellene méltó módon eltemetni őket, egy konkrét terv szerint a Szilágyi Erzsébet fasor és a Kútvölgyi út találkozásánál. Ez nem valósult meg, bár később a Vérmezőn kaptak egy közös, szarkofág alakú, kenotáfiumnak is felfogható emlékművet. A hamvakat 1958-ban helyezték el mai nyugvóhelyükön, a 11/1. parcellában, ahol 1960 májusában avatták fel a hét jakobinus közös síremlékét. 15. 1956. május 17-én, egy, a közvetlen előzmények alapján kissé meglepő fordulattal a Kerepesi úti temetőt a Fővárosi Tanács 608/20. számú rendelete zárt temetővé és Nemzeti Pantheonná nyilvánította, amelynek — a deklarált cél szerint — temetőből emlékparkká kell válnia, ahol csak a neves sírok maradhatnak a helyükön, és ahol a továbbiakban is csak a politikai, társadalmi, művészeti és tudományos élet nagyjait lehet eltemetni. Ezt követte a temető védett területté nyilvánítása, amely szimbolikusan is mintegy előkészítette a temető sorsának igazi fordulópontját, a Rajk-temetést. Az 1949-ben koncepciós perben kivégzett, majd rehabilitált Rajk László, valamint Szálai András, Pálffy György és Szőnyi Tibor újratemetésére 1956. október 6-án