A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

A Kerepesi úti temető másfél évszázada

állíttatott — ő döntött úgy, hogy nevek ne szerepeljenek a kövön —, beépítették az új emlékmű architektúrájába. Az 1868-ban elhunyt Szendrey Júlia sírja a kiürített 26., az 1870-ben meghalt Petőfi Zoltáné a 25. parcellában volt, a költő öccsét, Istvánt pe­dig Kondorosról temették át ide. A közös sírhelyet 1908-ban létesítették. A bronzból készült koszorúra azoknak a városoknak a neve került, amelyek részt vállaltak az em­lékmű finanszírozásából, valamint a Ma­gyar Vendéglősök Országos Szövetségéé, amely, a felirat szerint, „a jó öreg korcsmá­rosnak" kívánt emléket állítani egy bizo­nyára jelentősebb összeg felajánlásával. 12. 1914-ben került sor a Magyar Iparművé­szeti Társulat síremlék-tervező pályázatá­nak meghirdetésére, amely a sematikus sí­rok terjedése ellen kívánta felvenni a har­cot. A beérkezett művekből, a kor német temető-kiállításainak analógiájaként, egy mintatemetot akartak létrehozni. A kezde­ményezés egyik fontos előzménye az 1903 óta tartó, többek közt Lyka Károly, Palóczy Antal, Petrik Albert, Nádai Pál és Lajta Béla nevével fémjelzett, úgynevezett te­metőművészet-vita volt. 39 Megemlíthető Füredi Richárd, Tóth István és Kismarty­Lechner Jenő 1907-es kezdeményezése is, amely szintén a sablonosodó, iparszerű sír­emlék-gyártás ellen lépett fel (Kismarty­Lechner és Füredi készítette később a Jó­kai-síremléket). Az Iparművészeti Társu­lat később azzal az igénnyel fordult a fővá­ros közgyűléséhez, hogy a Kerepesi úti te­as Majoros: i. m., 1983:177-181. old. mető egyik parcellájában megvalósíthassák a mintatemetőt, a hatóságok azonban el­utasították a kérést, arra hivatkozva, hogy csak üzletelni kívánnak a temetőben. Egy 1913-as adat szerint a főváros éven­te 3400 koronát juttatott a temetőiben nyugvó hírességek sírjának gondozására. 1915-ben újra szabályozták a Kerepesi úti temetőben kijelölhető díszsírhelyek ado­mányozásának módját. A közélet, az iroda­lom, a tudomány és a művészet jeles sze­mélyiségei mellett iskolai főigazgatók és fővárosi üzemek vezetői kaphattak díszsír­helyet, valamint azok a tisztviselők, akik a fővárosnál hosszabb ideig felelős állást töl­töttek be és akik az úgynevezett V. fizetési osztálynál nem voltak kisebb rangúak. Más tisztviselők számára, ha ingyenes díszsírhe­lyet engedélyeztek, azt csak más fővárosi temetőben, tehették. 1919 áprilisában a proletárdiktatúra el­rendelte a temetkezési vállalatok, valamint a felekezeti temetők államosítását és fővá­rosi kezelésbe vételét. Kötelezővé tették a halottasházi ravatalozást, és deklarálták azt, hogy Budapest területén a temetés a továbbiakban hivatalosan is hatósági fel­adat. Temetkezési vállalkozáshoz többé nem lehetett iparengedélyt kiadni. Ezek a rendelkezések azért fontosak, mert a ta­nácsköztársaság után is érvényben marad­tak. Augusztus 7-én, tehát már a román be­vonulás után, megalakult a temetési mo­nopóliummal felruházott Budapest Szé­kesfővárosi Községi Temetkezési Intézet, amely életbe léptette a fenti rendelkezé­sek nagy részét, és hozzálátott a sok vissza­éléssel vádolt, drága temetkezési vállalko-

Next

/
Thumbnails
Contents