A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)
A Kerepesi úti temető másfél évszázada
meto 8. parcellájában van). A számos Gerenday-mű mellett jelen vannak a Seengerés a Schmidt-cég munkái is. Építészeti szempontból különösen a Minich-síremlék és Alpár Ignác sírja jelentős (Kosztolányi Kann Gyula, illetve Kotál Henrik és Szege Sándor műve). Itt kell megemlíteni két további, nem az árkádok közvetlen közelében felállított, de az itteni alkotásokkal rokon, nagyon fontos síremléket. Az egyik az 1907-ben elhunyt Ilorti Pál iparművész sírja a mai 17/3. parcellában — a magyarországi szecessziós síremlék-művészet egyik csúcsteljesítménye, Teles Ede és Maróti Géza közös munkája —, a másik pedig Schickedanz Alberté, akit 1915-ben temettek el a 20. parcellában. Utóbbi elsősorban a síremléket készítő művész személye miatt jelentős: Moiret Ödönről van szó, akinek funerális alkotásai főként Bécsben állnak, de aki bámulatosan újszerű és fantáziadús ifjúkori síremlék-terveit sem ott, sem Budapesten nem valósíthatta meg (bár a Kerepesi úti temetőbe több művet is készített). 38 11. A korábbiakban is láthattuk már, hogy a Kerepesi úti temető egyszerre volt a főváros és az ország legrangosabb sírkertje. Nem egyszer ellenérzéseket is kiváltott az, hogy a fővárosi vezetők sírja túlságosan felülreprezentált egyes országos, sőt nemzetközi jelentőségű tudósok vagy művészek méltatlanul szerény nyugvőhelyéhez képest. A tanácsnoki, alpolgármesteri, polgármesteri és főpolgármesteri sírok valóban előkelő 38 Vö. Sármány Ilona: Moiret Ödön korai síremléktervei, in: Ars Hungarko}}-.] (1983), 159-163.old. helyeken összpontosultak, például, mint már említettük, a 28. számú parcellában, vagy később különösen a 34. számúban (de fontos ebből a szempontból a 9., a 10. és a 20. parcella is). A fővárosi, illetve az országos szinten jelentős díszsírhelyek dichotómiája azonban legerősebben a 10/1. számú parcella kialakításában mutatkozott meg. Ennek az egykor körülbelül harminc, ma huszonhárom sírból álló kicsiny parcellának a létrejötte szintén jelentős mértékben megnövelte a temető főútjának presztízsét. 1905-ben itt temették el Ráth György műgyűjtőt, 1908-ban Pállik Béla festőművészt, 1910-ben Mikszáth Kálmánt, 1913-ban Vaszilievits János alpolgármestert és König Gyula matematikust, 1924-ben pedig az 1915-ben elesett Désy Zoltán politikust. Utóbbi sírja akkor szintén azok közé a duplán megkülönböztetett kultuszhelyek közé tartozott, ahol egy neves, emellett a világháborúban hősi halált halt személy nyugszik. A kortársak így tekintettek az 1916-ban vonatbaleset következtében meghalt Thallóczy Lajos történész ugyanebben a parcellában található sírjára is, akit aktív diplomataként, szolgálati út közben ért a halál. A 10/1. parcellában kapott sírhelyet 1917-ben gróf Festetics Géza alpolgármester, báró Szalay Imre muzeológus, Justh Gyula politikus és Wein Manó belgyógyász, 1918-ban pedig Boda Dezső városi rendőrfőkapitány. 1919-ben báró Eötvös Lorándot a proletárdiktatúra vezetése temettette el ebben a parcellában. Ugyanebben az évben zajlott le — de már a tanácskormány bukása után — Fülepp Kálmán volt főpolgármester temetése.
