A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

A Kerepesi úti temető másfél évszázada

egyéniségének síremléke csak hosszú idő múlva valósul meg, éppen az adott személy és a feladat túldimenzionáltsága miatt. 1895-ben a Kerepesi úti temetőben temették el Szarvas Gábor nyelvészt, Tóth László festőművészt, Székely József levéltárost, valamint Komjáthy Jenőt, 1896-ban Degré Alajos írót és id. Jankó János karikaturistát, 1897-ben Volf György nyelvészt, Jurányi Lajos botanikust és Pólya Jakab közgazdászt. 1898-ban apja, Arany János sírjában kapott nyugvóhelyet Arany László. Az 1897-ben elhunyt, és egykor a 12. parcellában eltemetett Vajda János Donath Gyula tervezte síremléke, amely egy lantra omló, haldokló hattyút ábrázolt volna, soha nem valósult meg, helyette 1915-ben Somló Sári készítette el a ma is látható sírt. A fentiekben felsorolt temetések többsége a bejárathoz közeli parcellákban történt, és szinte valamennyi említett személyt legalább egyszer áttemették azóta. 1900-ban Munkácsy Mihály temetése látványos, szinte bombasztikus körülmények között, de egy kevésbé preferált, akkor másodrendűnek számító helyen ment végbe. Sírjának ottléte sem változtatott ezen: 1911-ben, Teles Ede készítette síremlékének felavatásakor még mindig ez volt a szűkebb környék egyetlen igazán nevezetes sírja. A hely — ahol sírja ma is ál I — akkor vált rangosabbá, amikor 1928-ban itt kezdték el kialakítani a temető majdani 1 e g fo n t o s a b b d í s z p a r c e 11 áj á t. 8. A századforduló és az azt követő évtized legjelentősebb és legreprezentatívabb temetései azonban a Deák-mauzóleum környékén történtek. A továbbiakban, az eddigieknél részletesebben, a 28. parcella és a 29. parcellacsoport kialakulásáról, egy jelentős díszsírhely-program — részben ma is eredeti formájában látható — megvalósulásáról lesz szó. Ennek alapos bemutatása egyrészt azért fontos, mert ezen a részen ma is különlegesen magas az egy parcellára jutó nevezetes sírok száma, másrészt azért, mert mint a kor kitüntetett — gyakorlatilag Magyarország akkori legelőkelőbb — temetkezési helye, kiváló képet ad a századforduló elitjének sírhely-választási és sírjel-állítási stratégiáiról, poszt funerális mechanizmusairól, temetőbeli térhasználati szokásairól, valamint egy művészi szempontból is jelentékeny sírjel-együttes kialakulásáról. A következőkben a Deákmauzóleum környékét két aspektusból vizsgáljuk meg: egyrészt, hogy kikből állt össze az ide temetkezők névsora, másrészt, hogy ebben az időszakban hogyan valósultak meg a sírjelen keresztüli vizuális reprezentáció egyes különösen érdekes példái. (Az egyes parcellák bemutatásánál nem mai képük leírására, hanem eredeti kialakulásuk folyamatának rekonstruálására törekedtem, ezért számos olyan sír is szóba kerül, amely már nincs itt, mert átköltöztették vagy teljesen felszámolták. A mai állapotról tájékoztatást ad az adattár.) A 28. parcellában az 1880-as évek óta már volt néhány híres sír, de az igazi pantheonizáció első lépése — az úgynevezett díszsor megnyitása — 1897-ben történt: ekkor temették el a parcella Deák-mauzóleummal szemközti sarkán Kamermayer Károlyt, az egyesített Budapest első polgármesterét. A díszsor sírjainak örök időkre és ezen a helyen való megőrzését, valamint